Mi a baj azzal, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériumon (ITM) keresztül kapja meg az MTA az intézethálózatához szükséges működési forrást? Mennyiben érinti ez a kutatás szabadságát?
A fő baj ezzel az, hogy durva beleszólást enged a politikának az alapkutatások tematikájába. Az alapkutatás szabadságát a fejlett országokban nem korlátozza a politika, annak ellenére, hogy nem akadémiákhoz vannak rendelve a kutatóhálózatok. Ezek működésébe a politika csupán annyiban avatkozik bele, hogy kinevezi az alapok elnökét. Onnan viszont már a tudós közösség működteti a kutatóhálózatot, ellenőrzi az alapkutatás színvonalát, de nem a témáit. Esetünkben ez a felügyelő grémium az MTA-n adott, kiválóan működik. Akkor minek átszervezni? Ha a miniszter úr ipari érdekeltségű fejlesztőket akar döntési helyzetbe hozni a felügyelőtestületben, akkor az alapkutatásnak vége. A mostani döntésből az derül ki, hogy a politika a felfedezéseket is megrendelhetőnek tekinti, hasonlóan egy mérnöki fejlesztőmunkához, ami súlyos hiba. Az MTA azért is volt jó tanácsadója a nemzetnek, mert – néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve – tisztán szakmai alapon volt képes tanácsot adni, döntéseket véleményezni. Ha vezető politikus lennék, akkor inkább ezekre a véleményekre támaszkodnék, és nem az általam „megrendelt” eredményekre.
Nincs abban valami, hogy az rendelje a zenét, aki fizeti?
Csakhogy az MTA intézethálózatának finanszírozásában – ami most átkerült az ITM-hez – egy fillér kutatási költség sincs. Ez csak az intézetek fenntartását, a rezsit és a bérek egy részét fedezi. A kutatáshoz szükséges minden eszközt, a további kutatók és segédszemélyzet bérét pályázati pénzből kell előteremteni. Ez az összeg gyakran az alapfinanszírozás kétszeresét is elérheti. Ezeket a forrásokat csak olyan kompetitív nemzetközi és hazai pályázati rendszerekben lehet elnyerni, amelyek eleve szavatolják a kutatási téma jelentőségét, a kutatást vezető tudós alkalmasságát. Ha a politika „orientálni” akarja ezeket az alapkutatásokat, akkor oda is kell adnia rá a kutatási forrást, ahogyan például a Nemzeti Agykutatási Program létrehozásával tette. Adjon pénzt, paripát, fegyvert, de előtte ne éheztesse ki a katonáit! Remélem nem azt várja el az ITM, hogy az alapkutatást „irányító” minisztériumi testület által kiagyalt témákra fognak majd a kutatóink pályázatot beadni például a European Research Councilhoz.
Az önök esetében ez hogy működött eddig?
Intézetünknek, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének kutatói eddig tíz ilyen, egyenként 2–2,5 millió euróval járó pályázatot nyertek el, ami egész Közép-Európában egyedülálló. Ebből kutatunk. Mit kell ezeken a témákon „finomhangolni”, ha az EU legkomolyabb pályázatain is támogatást kaptak? Miért mutogat az ITM az alapkutatásra, ha nem elég sikeres az innováció? Miért gondolja, hogy az alapkutatásra szánt 20–30 milliárd lett rosszul elköltve, nem pedig az „innovációra” szánt 200–300 milliárd, amit a vállalatok jelentős része nem a felfedezésekre költött (és fogja költeni), hanem arra, hogy olcsóbban adhassa el a termékeit, mert csak így tudja állni az árversenyt. Úgy vélem, a miniszter úr nem a beteg testrészt akarja gyógyítani, hanem az egészséges lábat tervezi levágni. Ettől szeretnénk őt és magunkat megóvni az elkövetkező tárgyalásokon.
Eddig nem sok eredményt értek el. Mit vár a további egyeztetésektől?
A finanszírozás átcsoportosítása már visszafordíthatatlan, de arról nem mondtunk le, hogy garanciákat kapjunk a kutatási szabadságra, hogy a kreatív tudós elme szabadon működhessen az ország kulturális és gazdasági felemelkedése érdekében. Bízom a miniszter úr szándékainak tisztaságában, és remélem ő is így tekint az akadémia képviselőire.
Nem gondolja, hogy az MTA-nak demonstratívabb választ kellett volna adnia a kormány lépésére, például az elnökség, az elnök lemondásával?
Az MTA választott vezetőinek lemondása csak még bizonytalanabb helyzetet teremtett volna, és megfutamodásként is értékelhető lenne. A kapitány marad, és reméljük, a hajó sem süllyed el, bár jókora léket kapott.
Számos akadémikus kollégája véli úgy, hogy a kormány valódi célja az MTA súlyának csökkentése, autonómiájának, integritásának csorbítása. Egyetért?
Ezt nem gondolom, hiszen akkor az alaptörvényben már megtették volna az ehhez szükséges módosításokat. Szüksége van a mindenkori kormánynak az MTA-ra mint a nemzet tanácsadójára, a valamennyi tudományterületet legmagasabb szinten lefedő kutatói-szakértői háttérre, és arra is, hogy esetenként az Akadémia széles társadalmi megbecsültségével és hitelességével beállhasson a kormány egyes döntései mögé. Szükség esetén pedig jobbító szándékú kritikával illesse azokat.
Ez utóbbival élt is néhányszor az MTA. Nem épp ezért bünteti most a kormány? Mennyiben érzi veszélyben az új struktúrában a helyenként kormánykritikus társadalomtudományi kutatásokat?
A társadalomtudományok területén nehéz politikailag semlegesnek maradni, vagy annak látszani, így ezekben az akadémiai intézetekben gyakran születnek olyan kutatási eredmények, amelyekben megjelenik egyfajta politikai értékrend. Ez azonban nem az MTA, hanem a publikáló kutatók álláspontja. De ezek a publikációk csak elenyésző hányadát jelentik az intézethálózat eredményeinek, éppen ezért nem gondolnám, hogy a fürdővízzel a gyereket is ki akarnák önteni. Ordítóan aránytalan, értelmetlen és kontraproduktív lépés lenne, ami után joggal vádolhatnák a kormányt itthon és külföldről is azzal, hogy politikai befolyás alá helyezi az alapkutatásokat, sértve ezzel a kutatói szabadságot, az MTA autonómiáját. Ezt nem tételezem fel a mai kormányzatról.
Ön jó kapcsolatot ápol a miniszterelnökkel, úgy tudjuk, személyesen interveniált az ügyben. Milyen választ kapott?
Valóban váltottam levelet a miniszterelnök úrral ebben a témában, leírtam aggodalmam fő okait. Ő a válaszában azzal érvelt, hogy az MTA és kutatóhálózatának autonómiáját, a kutatás szabadságát az alaptörvény szavatolja, így nincs ok az aggodalomra. Ezt az ígéretet szeretnénk majd az ITM-mel kezdődő tárgyalások során részletekbe menően kodifikálni. A miniszterelnök úr bízik Palkovics miniszter úr új tudományfinanszírozási stratégiájában, és arra kért, ne adjuk fel a reményt, hogy ez működhet.
Mit gondol arról, hogy a Figyelő MTA-s kutatókat listáz?
Felháborító! Aki írta vagy íratta, annak fogalma sincs az MTA-ról, az intézethálózatról, a kutatások lényegéről, de még a kipécézett cikkeket is lusta volt elolvasni, csak a címük alapján próbálták lejáratni. Azt is elfelejtették leírni, hogy a kritizált cikkek száma egyébként is az intézethálózat produkciójának egy ezreléke sincs. Ez alapján ki mer ítéletet mondani az egész hálózatról?
Mi motiválta kilépését a Professzorok Batthyány Köréből, túl azon, hogy a társaság elnöke, Náray-Szabó Gábor a Magyar Időkben „beolvasott” a tudomány autonómiáját féltőknek.
Kilépésem oka, hogy a Kör éppen olyan kérdésben – az Akadémia ügyében – volt képtelen megnyilatkozni, amiben igazán illetékes. Készült ugyan egy nyilatkozat, de az alapszabály értelmében annak nyilvánosságra hozatalát több mint tíz tag ellenszavazata megakadályozhatja. Most is így történt, hiába akart volna nyilatkozni a tagok több mint 80 százaléka. Az elnök Magyar Időkben megjelent cikke ráadásul épp a tervezett nyilatkozattal ellentétes álláspontot foglalt el.
HAMVAY PÉTER
