Nagy Gábor: Záróra

„A sajtószabadság, ha jelent bármit is, a kritika és az ellenvélemény szabadságát jelenti” – így fogalmazott George Orwell, aki az 1984 című regényében minden idők leghíresebb antiutópiáját vetette papírra. Az előszeretettel vitázó újságíróként is jegyzett Orwell leghíresebb könyvében olyan televíziót rémálmodott a jövőbe, amely nemcsak Óceánia dicsőséges győzelmeiről ad propagandaanyagokat, de megfigyel és kémkedik is. Az utóbbira egyelőre nem kell számítani, de az várható, hogy a Hír TV rapid módon lebonyolított „visszaszerzése” – valamint a Heti Válasz digitális változatának megszűnése – véget vet annak a G-nap óta tartó interregnumnak, amelyben jobboldalról kritikát és ellenvéleményt lehetett megfogalmazni a NER-hatalommal szemben. De nemcsak a szabadság terei szűkülnek, s az otthonokba a televízión keresztül eljutó hangnem egységesedik, címlapsztorinkból kiderül, hogy a pénzügyi és szakmai logika még a NER rendszerében is azt diktálja, hogy a kommunikációs csatornákat tengernyi pénzzel elárasztó kormánypárti médiabirodalmon belül is összevonni és észszerűsíteni kell. Mert fölös pénzkidobás a Hír TV és az Echo TV, illetve a feltámasztani tervezett Magyar Nemzet és a három éve gyorsan gründolt Magyar Idők párhuzamos fenntartása.

Az erőforrásokkal való gazdálkodás és a fölöttük lévő uralom pedig fontos, mert a szintén a Magyarország rovatban található interjújában Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke úgy véli, az április 8-ai választást is ez döntötte el,

nem a klasszikus politikai versengés.

Egyben utólag bevallja, hogy a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet az orbáni logika szerint elrabló – majd a vereséget követően számukra zárórát hirdető – Simicska Lajos valóban kinyitotta a két médium ajtaját a Jobbik előtt.

Olyan meghatározó erőforrások nemcsak a médiában és a politikában, hanem a gazdaságban is bőven akadnak, amelyek az áprilisban totálisnak tűnő győzelmet arató, s bevallottan 2030-ig tervező Orbán Viktor vagy közvetlen környezete kezében összpontosulnak majd. Mint az a Gazdaság rovat cikkében olvasható, a szisztematikusan haladó miniszterelnök

magától karnyújtásnyira akarja tudni a meghatározó állami vállalatokat,

s legfeljebb egy közbeiktatott emberen keresztül ellenőrizni azokat a területeket, ahol a legtöbb hatalom és pénz összpontosul. A cégek egy akolba terelése régi szocialista időket idéz, s már csak a varázsszó hiányzik a homlokzaton: tröszt.

A Fókuszban rovatból kiderül, hogy Budapest is számíthat Orbánék figyelmére, mert a vidék letarolása után a liberális fészket is be akarják venni, ha kell, a főváros önállóságának rombolásával is – és az ellenzék nem alkalmas arra, hogy végvári vitézként küzdjön az utolsó hadállásaiért. Ha már a gazdaságban, a médiában vagy a politikában a hetvenes évekre emlékeztető – de XXI. századi elemekkel felturbózott – centralizáció érvényesül, az e heti HVG-ben megszólaló Mellár Tamás szerint visszatért a hivatalos pártprogramok hülyesége is. Amelyek mögül akkor is kikacsintottak a szakemberek, mint most az MNB 180 pontos, szokatlanul józan javaslatgyűjteményének készítői.

A jövőt mindezek fényében sötéten látók akár sírva vigadhatnak is, mégpedig állami támogatással. Már ha betérnek egy olyan étterembe, ahová a közel egymilliárd forintos költségvetési szubvencióval tavaly indított akcióval visszavitték a cigányzenét, amit Orbán Viktor is kedvel. Olyannyira, hogy Horváth Jenő és bandája nemrég a miniszterelnök édesapjának a születésnapján húzta. Csak azt nem árt elfelejtenie senkinek, hogy a közmondás szerint az rendeli a nótát, aki fizeti a zenészt. És nem csak az étteremben.

A szerző a HVG vezető szerkesztője.