Majdnem húsz évig börtönben maradnak a kislányukat halálra éheztető szülők

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta a bíróság bűnösnek a szülőket.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Majdnem húsz évig börtönben maradnak a kislányukat halálra éheztető szülők

Jogerősen 18, illetve 15 év fegyházra ítélték a 2016 májusában éhen halt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit. A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Egri Törvényszék ítéletét.

A bíróság J. Médea elsőrendű vádlottat és K. Gusztáv másodrendű vádlottat különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben találta bűnösnek.

A vádirat szerint a szülők lányukat szándékosan nem gondozták, a védőnővel nem tartottak kapcsolatot, a gyereket egyéves kora után az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatra nem vitték el, és a szükséges táplálékot sem biztosították neki. A szülők szándékosan elmulasztották törvényi kötelezettségeiket, súlyos kiszáradás és alultápláltság vezetett a gyermek halálához.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2015 júliusától a gyerek haláláig elzárkóztak mindennemű kapcsolattartástól, amellyel kiskorú gyermekük egészségi állapotára fény derülhetett volna, így az orvosi és a védőnői ellátástól, továbbá minden szociális beavatkozástól is.

A kislány testsúlya a halálakor 3410 gramm volt, ami az ebben a korban legalacsonyabb elvárható 8850 gramm testtömeg felét sem érte el. A gyerek elveszítette a teljes izomzatát. Súlycsökkenését a szülők végignézték anélkül, hogy bármit tettek volna a megakadályozására – hangzott el a tárgyaláson.

A családnak volt egy másik gyereke is, aki négy és fél éves volt a testvére halálakor, az ő felügyeletét akkor megvonta a gyámügy a szülőktől. A kislány három évvel korábban, 2013-ban nagyon lefogyott, miután eljárás indult az ügyben. Róla azt írták: 2016-ra már normális lett a testsúlya.

Az elítéltek legkorábban a büntetésük kétharmad részének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.