Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Jobbiktól a Momentumig minden párt benne van az összefogásban, hogy csak egyetlen ellenzéki kihívója legyen a fideszes jelöltnek. A körzeteket is felosztják egymás között és március 15-én is együtt ünnepelnek.
Miskolcon is egyetlen, közös jelöltet indít majd az ellenzék az őszi önkormányzati választáson – tudta meg a hvg.hu.
A közös jelölt mögé információink szerint nemcsak a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd áll majd be, hanem a Momentum is – csakúgy, mint Egerben, ahol szerdán derült ki, hogy az összes ellenzéki párt a jobbikos, de függetlenként, az Egységben A Városért Egyesület (EVE) színeiben induló Mirkóczki Ádámot támogatja.
A konkrét jelölt, aki a Fidesz egyelőre szintén meg nem nevezett polgármester-jelöltjével szemben indul, egyelőre nincs meg, de a pártok minden héten egyeztetnek a személyekről, és arról is, hogy a város összes önkormányzati választókörzetét olyan formában osszák fel egymás között, hogy egyikben se induljanak egymás ellen ellenzéki jelöltek.
A miskolci ellenzék egyébként már a tavaly júliusi, a parlamentbe jutott fideszes Hubay György megüresedő önkormányzati mandátumáért kiírt időközi önkormányzati választásion is közös jelölttel indult (A kamujelöltekkel megküzdeni kénytelen Erdei Sándor alias Rokker Zsoltti végül alulmaradt a fideszes Nagy Ákossal szemben), és március 14-én is közös, fáklyás megemlékezést tartanak majd a borsodi megyeszékhelyen.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.