Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Néhány órán belül előállították.
Mint korábban megírtuk, női holttestet találtak a zalaegerszegi parkerdőben. A Zalai Hírlap információi szerint az áldozat egy 29 éves, hajléktalanként élő nő, akire szombaton kora reggel sétálók találtak rá.
A rendőrség most azt írja, azonosították az elkövetőt.
A rendelkezésre álló információk alapján egy 50 éves férfi 2019. június 14-én 22 óra és június 15-én 2 óra közötti időben a Parkerdőben többször megütött és megrúgott egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette.
A bejelentést követően a nyomozók órákon belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 50 éves férfit. Előállítását követően halált okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.