Az alternatív iskolákról kérdezte volna a helyettes államtitkárt, aki odanyúlt és kikapcsolta a kamerát
Illés Boglárka válasz helyett cselekedett.
hvg.hu
Békés Gáspár korábban a Független Diákparlament képviselője volt, most a Magyar Narancs oldalán van állandó blogja. Nemrég egy erdélyi fesztivál egyik beszélgetésén kérdezte volna meg Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárt, mit szól a köznevelési törvény módosításához, ami nagyban megnehezítené az alternatív iskolák működését, elsősorban a Waldorf iskolákat.
Békés nem kapott érdemi választ, így a beszélgetés végén megkereste a politikust, azonban ő – és itt Békés szavai következnek – „ahelyett, hogy szóba állt volna velem, a mellső zsebembe helyezett mobilomat kivette, hogy ne vehessem videóra.”
Az esetről videó is készült:
Békés szerint Illés a kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy a fiatalok tudatosítása milyen fontos a megfelelő digitális kompetenciák kiépítésében, és hogy a Waldorf iskolákban milyen jó informatikai program működik. Ezért Békés azt akarta megkérdezni, hogy ez mégis hogyan egyeztethető össze azzal, hogy a kormány a Köznevelési Törvény módosításával most épp ezeknek az iskoláknak az ellehetetlenítésére készül, továbbá rákérdezett a diák-önkormányzatok jogainak elvételére, illetve a közoktatás rossz állapotára is.
Illés digitalizáció fontosságáról beszélt, illetve arról, hogy a Köznevelési Törvény módosítása csak meghatározza az egyéni tanrend alkalmazásának feltételeit. Tehát szerinte nem vesz el semmit, csak meghatározza a feltételeket. Majd arról beszélt, hogy az Országos Diáktanáccsal folyamatos a kooperáció.
Békés jelezte, az Országos Diáktanács levélben tiltakozott a tervezet ellen, akkor a moderátor lekeverte Békést, de jelezte neki, hogy a beszélgetés után itt maradnak az vendégek, így lehet tőlük kérdezni. Ezt szerette volna megtenni Békés, ezt követően történt az, amit fent ismertettünk.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.