Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szavazott a Fidesz-kétharmad, a köztársasági elnök ennek alapján jövőre 3 millió forint körüli illetményre számíthat.
Megváltoztatta a kormányzati álláshelyekkel, illetményekkel kapcsolatos szabályokat és lehetővé tette a parlament, hogy a minisztériumok közös hivatalt hozzanak létre. A kormányzati igazgatásról szóló törvény, valamint hozzá kapcsolódóan más jogszabályok kedden elfogadott módosítása értelmében emelkedik az államfő és több különleges jogállású szerv vezetőjének fizetése is.
A képviselők 134 igen, 32 nem szavazattal és 22 tartózkodás mellett hagyták jóvá az előterjesztést.
Az idén hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvény mostani módosításának célja, hogy könnyebbé váljon a létszámgazdálkodás és a kormányzati jogviszonnyal kapcsolatos szabályozok alkalmazhatósága. A Miniszterelnöki Kormányiroda és a minisztériumok közös hivatali szervezetet hozhatnak létre. Az indoklás szerint így a szerveknek nem kell valamennyi funkcionális feladatra – költségvetési, pénzügyi, jogi feladatra, koordinációra, személyügyre, iratkezelésre, biztonsági feladatokra – önálló szervezeti egységet fenntartani, ezeket átadhatják valamelyik más minisztérium hivatalának.
A kormány a jövőben mellőzheti a hat hónapon át betöltetlen álláshelyek központosított állományba helyezését. Megteremtették a kormányzati igazgatási szervek között az álláshelycsere lehetőségét is. Rögzítették, hogy a kormánytisztviselőnek unokája személyes gondozása érdekében fizetés nélküli szabadság jár a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt.
A törvényalkotási bizottság javaslatára került a törvénybe, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumába ifjúságpolitikai helyettes államtitkárnak kinevezhető olyan is, akinek nincs megfelelő szakképzettsége, de részt vesz az annak megszerzésére irányuló képzésben.
Emelkedik a köztársasági elnök és több különleges jogállású szerv vezetőjének fizetése.
Áder János államfő jelenleg a köztisztviselői illetményalap 39-szeresét, azaz 1,5 millió forintot kap, a jövőben azonban folyamatosan emelkedő fizetésre számíthat, mert illetményét a házelnökéhez kapcsolják, amely pedig a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereseten alapul.
A köztársasági elnök ennek alapján jövőre 3 millió forint körüli illetményre számíthat.
Az elfogadott törvény szerint a köztársasági elnök házastársa kétfős titkárságot alkalmazhat és autóhasználatra is jogosult. A házastárs jogosult lett a hivatalos külföldi úton napidíjra és költségtérítésre, ezeket a juttatásokat azonban a törvényalkotási bizottság kezdeményezésére törölték az államfő gyermeke esetében. Rendelkeztek arról is, hogy a köztársasági elnök özvegye az özvegyi ellátást mindaddig megkapja, amíg neki özvegyi nyugdíjat nem állapítanak meg, vagy újabb házasságot nem köt.
Áder felesége is kaphat napidíjat, titkárságot és hivatali autót januártól
A köztársasági elnök családjának is komoly pluszjuttatások járhatnak a jövő évtől kezdve. Utazás első osztályon, költségtérítés, kíséret és napidíj is szerepel egy törvényjavaslatban, amit Gulyás Gergely nyújtott be.
Elválasztották egymástól az országgyűlési képviselőként is dolgozó, valamint az ilyen posztot nem betöltő államtitkárok fizetését.
A 2020. február 27-én megszűnő Független Rendészeti Panasztestület helyett az alapvető jogok biztosa végzi majd a jövőben a rendőrségi panaszok vizsgálatát. Megszűnik a központi és a területi kormányzati igazgatás tisztviselőinek jogviszonya közötti szabályozási különbségek, ezzel egységes jogviszony jön létre.
Módosító javaslattal került a törvénybe, hogy a Magyar Diplomáciai Akadémiában folytatott képzés, valamint a diplomataképzés támogatására, illetve a külügyi és külgazdasági szakmai ismeretek ágazati szintű fejlesztésére és elsajátítására a külügyminiszter külügyi szakmai ösztöndíjprogramot működtet.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.