Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Elhagyták a számukra kijelölt szobát, agresszívan viselkedtek, ezért három évig vissza sem jöhetnek az országba.
Kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről két iráni egyetemistát az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – közölte a Belügyminisztérium az Index kérdésére. A MTI-ben is megjelent közlemény szerint a két egyetemi hallgató a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén a részükre számukra karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyta. Többszöri felszólítás ellenére sem mentek vissza a kórházi szobába, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, az utasításaiknak nem tettek eleget.
A kiutasítás végrehajtását egyelőre – a kiutasítás feltételeinek megteremtéséig – felfüggesztették, az érintettek részére kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. Azt is megtiltották nekik, hogy a következő három évben beutazhassanak Magyarországra, ellenük a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást.
Az operatív törzs a héten már többször utalt rá, hogy a karanténba került iráni egyetemisták agresszíven viselkedtek, és „székeket is dobáltak”. A hvg.hu-nak a fiatal férfiak társai a székdobálást tagadták, szerintük a konfliktus oka az volt, hogy az egyikükről kiderült, hogy pozitív lett a tesztje, mégsem különítették el a többiektől. Müller Cecília országos tiszti főorvos ezt később határozottan cáfolta.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.