Forrongó Belarusz
Százezrek követelik Európa utolsó diktátorának távozását és új elnökválasztások kiírását azt követően, hogy Aljakszandr Lukasenka a gyanú szerint elcsalt választáson győzött. A belarusz ellenzék a rendszerváltáskor sem tapasztalt tömegeket vitt az utcára. A békés demonstrációkat rendre karhatalmi erővel verték szét, a rohamrendőrök több ezer aktivistát letartóztattak. Kövesse velünk a legújabb fejleményeket!
Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszterrel egyeztetett telefonon vasárnap a minszki helyzetről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ezt a politikus maga jelentette be vasárnap este Facebook-oldalán. Kiemelte: az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Remélhetőleg minél előbb sikerül olyan megnyugtató megoldásokat találni, amelyek a párbeszéden alapulnak és az Európai Unió egységes álláspontját tükrözik - tette hozzá.
A kérdés napirenden lesz a külügyminiszterek következő tanácsülésén, augusztus 27-én és 28-án, Berlinben - írta a magyar diplomácia vezetője.
Ma Fehéroroszország-szerte tüntetések zajlottak az elnökválasztás hivatalos eredményei ellen, illetve más tüntetések Lukasenka elnök mellett. Az változatlanul nem világos - Szijjártó megszólalása után sem -, hogy a magyar diplomácia mit szeretne konkrétan elérni, vagy milyen megoldást támogatna.