Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Január közepére megérkezett a tél Magyarországra.
Négy megyére adott ki figyelmeztetést az időjárás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Komárom-Esztergom és Nógrád megyében tartósan megmarad az éjszaka leereszkedett köd, a látótávolság néhány száz méterre csökkent. Győr-Moson-Sopron és Vas megyében pedig gyenge ónos eső esik.
A reggeli kemény mínuszok után napközben még felmegy a hőmérséklet +2-4 Celsius-fokig.
Délelőttig a Tiszántúlon és délkeleten, illetve egy-egy helyen a ködös tájakon előfordul hószállingózás.
Estétől észak, északnyugat felől csapadékzóna érkezik, melynek súlypontja szerda hajnalra kelet felé helyeződik. Szerda hajnalig, reggelig az északi határvidéken 1-4 centi, az ország északi felének többi részén legfeljebb 2 centi, a Zemplénben, Szabolcsban helyenként akár 5 centimétert is meghaladó friss hó hullhat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.