„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Maradnak, amíg le nem cseng a járvány, és amíg megfelelő csereingatlant nem kapnak. Emberséget, együttérzést, szolidaritást kért a nemzeti vagyonért felelős minisztertől.
Nem költözik el Szabolcs utcai épületéből a hajléktalankórház, amíg a kormány nem ajánl fel megfelelő csereingatlant, illetve amíg le nem cseng a járványhelyzet – írta Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek címzett levelében Karácsony Gergely főpolgármester. A politikus erről Facebook-oldalán számolt be kedden kora délután.
A Szabolcs utcai kórházról múlt pénteken derült ki – szintén egy főpolgármesteri bejegyzésből – hogy költöznie kell, majd vasárnap az is, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet szeretné a helyére költöztetni a kormány. A hvg.hu érdeklődésére korábban azt írta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, hogy Budapest vezetése már tavaly június óta tudja, hogy a kórháznak el kell hagynia az épületet, a főváros viszont jelezte, hogy azóta próbálják többek között a járványhelyzetre tekintettel kompromisszumra bírni a kormányt, sikertelenül. Kedden 19 civil szervezet tett közzé nyílt levelet a kórház megmentése érdekében:
19 civil szervezet kéri a kormányt, hogy ne tegye tönkre a BMSZKI hajléktalankórházát
A Szabolcs utcai intézmény az egyetlen esélye azoknak a hajléktalan embereknek, akiket a kórházakból elküldenek, hogy „otthon lábadozzanak".
A Fővárosi Önkormányzat továbbra is a járvány elleni védekezést, a legkiszolgáltatottabb emberek ellátását, a budapesti kórházi kapacitások megóvását tekinti elsődlegesnek, ettől eltekinteni nem vagyok hajlandó, és semmilyen módon nem kívánok asszisztálni ingatlanpanamán nyerészkedő oligarchák gazdasági érdekeinek érvényesítéséhez”
– írta Karácsony, aki emlékeztetett, hogy már tavaly júniusban jelezte aggályait a bérleti szerződés felmondásáról Mager Andreának, amit azóta többször is megismételt, rajta kívül a kormány több más tagjának is.
Nem mást kértem, csak azt, amire tomboló járvány idején a legnagyobb szükség lenne minden döntéshozó részéről: emberséget, együttérzést, szolidaritást.”
A főpolgármester jelezte azt is, hogy Magyarországon már több mint 20 ezer ember hunyt el a koronavírus miatt, hogy az ország halálozás szempontjából a legrosszabbul teljesítők között van, és hogy az egészségügy a teherbíróképessége határára jutott.
Eljött az a pont, amikor Önöknek is el kell dönteniük, hogy a legkiszolgáltatottabb, beteg emberek érdekeit nézik, avagy ismét a kiváltságos kevesek további gazdagodását szolgálják?”
– írta, majd jelezte, hogy az elmúlt 9 hónapban tapasztalt kormányzati álláspont ellenére még bízik benne, hogy sikerül rendezni a kialakult helyzetet „az együttműködés és az együttérzés jegyében”.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.