Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az első, 130 oldalas szám április 15-én jelenik meg.
A „konzervatív építkezés magyar álláspontját” szeretné közvetíteni az itthon és nemzetközileg is terjesztett folyóirat, a Hungarian Conservative – írta a Kreatív.
A lap első, 130 oldalas száma április 15-én jelenik meg, 2990 forintba fog kerülni. A kéthavonta megjelenő kiadványban olvasható cikkek eleinte a hungarianconservative.com-on is elérhetőek lesznek. A lap ezután viszont „az angolszász modell szerint működik majd, vagyis lesznek ingyenes és lesznek paywall mögül elérhető cikkek” is – írták a Kreatív kérdésére, amely szerint az első lapban hirdetés sincs.
A portál a szerkesztőség létszámára is rákérdezett, amire azt a választ kapták, hogy „az állandó szerkesztőséget néhány fős szerkesztői és fordítói csapat alkotja, a külsős munkatársak cikkírók”.
A lap elsősorban tájékozódási felületet adna „hasonlóan gondolkodóknak, politikai és üzleti döntéshozóknak”. Az első számhoz kapcsolódó közlemény Kiss István főszerkesztő-helyettest is idézi, aki szerint leginkább a magyar nemzeti értékek és a magyarság karakterét szeretnék átadni. „Célunk, hogy kialakítsunk egy olyan Magyarország- és V4-központú írói bázist, szellemi műhelyt, amelynek tagjai kiválóan boldogulnak az angol nyelvi környezetben is, valamint hatékonyan képviselik és továbbítják a magyar konzervativizmus gondolatát” – fogalmaz Kiss.
A Kreatív szerint a lap kiadója a 2010-ben alapított BL Nonprofit Kft., amely a közpénzből milliárdokkal finanszírozott Batthyány Lajos Alapítványhoz kötődik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.