szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az eddig beoltottaknak összesen egy százaléka betegedett meg, a cél pedig a lakosság hatvan százalékának a beoltása. A kínai vakcinából nem kell harmadik dózis, Gulyás Gergely szerint a Sinopharm még hatásosabb is, mint a nyugati oltóanyagok, de a Szputnyik is jobb.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Félmillió vakcinával kevesebbre számíthatunk a tervezettnél a Janssen-vakcinák kiesésével, ezért tárgyalásokat folytat a magyar kormány a kiesett mennyiség pótlásáról – mondta Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Gulyás elmondása szerint összesen 4,5 millió ember kapott már oltást, vagy jelentkezett már oltásra.

A jelenlegi adatok szerint az eddig beoltottak egy százaléka betegszik meg, de a miniszter elmondta, a kockázatok náluk is lényegesen csekélyebbek, az oltóanyagok hatékonysága között pedig “nincs lényeges különbség”.

A mai naptól óriásplakátokon buzdítanak ismert emberek oltásra országszerte, a szlogen az lesz, hogy “az oltás életet ment”.

A tervek szerint, ha sikerül a kieső Janssen-vakcinákat pótolni, május végéig mindenkit be tudnak oltani, bár ezt hatvan százalékra saccolta Gulyás, tehát a jelenlegi cél hatmillió beoltott ember.

Ma jelenik meg az a szabályozás, amely eltörli a vendéglátóhelyek teraszhasználati díját. “Erre azért volt szükség, mert voltak olyan kerületek, amelyeknek szándékában állt megemelni a válság közepén a területhasználati díjat” – mondta. Májusban is jár a bértámogatás a vendéglátásnak, a Turisztikai Ügynökség pedig ajánlásokat fog tenni a helyeknek a megfelelő működéshez a járvány alatt.

Az újságírói kérdésekre válaszolva elmondta a miniszter, "az órákat az iskolában megjelenteknek tudják megtartani", tehát nem lesz digitális oktatás azok számára, akik nem mennek be iskolába.

A további lazításokról 3,5 millió beoltott elérésekor fog dönteni a kormány, a határt 4,5–5 millió beoltottra tippelte Gulyás Gergely. "Ha a biztonságot szem előtt tartva lehet nyitni, akkor nyitni fogunk, de konkét döntést erről nem hozott a kormány."

A jelenlegi állás szerint a jövő héten nyitó vendéglátóhelyeken sehol nem teszik kötelezővé a védőoltást a dolgozóknak sem.

"A védettségi igazolvány most is érvényes, csak egyelőre nem társulnak hozzá olyan értékek, hogy sok haszna legyen" – mondta, hozzátéve, hogy szerinte négymillió beoltott után lesz jelentősége annak, hogy rendelkezik-e valaki ezzel az igazolvánnyal.

Arra a kérdésre, hogy a kínai vakcina és az AstraZeneca oltással kapcsolatban változik-e a protokoll a nyilvánosságra került problémák miatt, Gulyás azt mondta, a baloldalnak és a sajtónak is van felelőssége, néhány újságírónak fel sem tűnik, hogy "piszkos érdekeket szolgálhat ki", ha az egyik vakcinával kapcsolatban bizonytalanságot próbálnak kelteni. Gulyás szerint csak átvizsgált, megbízható, hatékony oltóanyagot engedélyeznek, a Sinopharm és az AstraZeneca semmivel sem rosszabb, bizonyos adatokban lényegesen jobb, mint mondjuk a Pfizer.

A kínai Fudan Egyetem Magyarországra hozataláról elmondta, Karácsony Gergely amikor az atlétikai világbajnokság lemondását is kilátásba helyezte, "úgy viselkedik, mint aki a budapesti városvezetést csak ugródeszkának tekinti", és olyan területeken is vitát keres, ahol eddig egyetértett: szerinte a kormány tartja magát a fővárossal kötött megállapodáshoz, és megépül a Diákváros is a Fudan campusa mellett.

A rasszista kijelentésekkel vádolt szegedi oktató, Gulyás László ügyében megismételte az egyetem tájékoztatását a jelenleg is folyó vizsgálatról, majd elmondta, "a kormány értékével összeegyeztethetetlen, amit Gulyás László mondott".

A kínai Sinopharm-vakcina szerinte még jobb védettséget is nyújt, mint a nyugatiak, biztos benne, hogy nem kell belőle harmadik oltás. "Több, mint félmillió embert beoltottak már a második adaggal is, az ő védettségük még jobb, mint azoknak, akik Pfizer-vakcinát kaptak" – mondta.

Az előző heti oltásszámot ezen a héten nem fogja tudni tartani Magyarország, Gulyás szerint ez a nyugati vakcinák késlekedése miatt van.

Egyes klinikákon daganatos betegek szakvizsgálatát halasztották el, de a miniszter elmondta, ezek szűrővizsgálatok, attól függően, hogy az érintett kórházakban milyen a helyzet a koronavírus elleni harcban. Akut vizsgálatokat viszont továbbra is tartanak.

A már megérkezett 28 ezer Janssen-vakcináról már a magyar kormány is elrendelt vizsgálatot, de nem egyeztetnek az amerikai kutatókkal erről. "Ha a magyar orvosok meggyőződnek arról, hogy az oltás alkalmas arra, hogy megelőzze a koronavírus-fertőzést és nincs mellékhatása, akkor azzal lehet oltani."

Az idei költségvetés módosításáról elmondta, ezeket a terveket még véleményeznie kell a költségvetési tanácsnak, erre április 20-án kerülhet sor. "A 2021-es költségvetést a kormány úgy készítette elő, hogy annak alapján az idei módosított 7,5 százalékos hiány elérhető legyen" – mondta.

Más országokban már elkezdtek az első AstraZeneca-oltások után másfajta vakcinákat adni, de a magyar álláspont továbbra is az, hogy az oxfordi oltóanyag kiváló, ezért nincs ok mással kísérletezni.

Amikor Oroszországból szerez be a kormány Szputnyik vakcinát, akkor minden esetben megvizsgálja azt az OGYÉI, és ők döntenek arról, hogy az a vakcina alkalmas és megfelelő-e, és van-e kockázata. Ha az eredmények megnyugtatók, akkor engedélyezik. Ennek ismeretében a "Szputnyik a legjobb vakcinák között van, a nyugati vakcináknál is jobb."

A beutazással kapcsolatos karanténszabályokon biztosan változtat a magyar kormány is a horváthoz és a göröghöz hasonlóan, de még nem tudni, mikortól. Az viszont már biztos, hogy akit beoltottak, az szabadon mozoghat majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!