A fehér felsőbbrendűség melegágya, dinoszaurusz állapotban ragadt szurkolók, magyar futballgengszterek – nem a négygólos vereség, hanem ezek a kulcsszavak járták be a nemzetközi sajtót a csütörtök esti magyar–angol vb-selejtező után.

Bár a média, kiváltképp az angol lapok előszeretettel háborodnak fel a sportrajongás különböző túlcsordulásain, amikor Boris Johnson és az ellenzéket vezető Keir Starmer egyhangúlag szólal fel a magyar ultrák miatt, valami mégiscsak lehet a levegőben. A B-közép ugyanott folytatta, ahol a foci-Eb-n abbahagyta, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem a szivárványos gesztusok, hanem a beszámolók szerint az ellenfél játékosainak bőrszíne és ezzel összefüggő társadalmi gesztusai kerültek a középpontba.

Mi történt pontosan?

Csütörtök este a Puskás Arénában fogadta a magyar válogatott az Eb-ezüstérmes Angliát a 2022-es vb-selejtezősorozat I csoportjában. A meccset megelőzően alapvetően két dologra lehetett számítani:

arra, hogy az angolok valószínűleg elkalapálják Marco Rossi csapatát, illetve arra, hogy a politika nem fogja elkerülni a stadiont. Mindkettő beigazolódott.

Az első viszonylag hamar: az első félidőt saját térfelükre beszorulva végigjátszó magyar csapat a második játékrészben egygólos hátrányba került, majd gyorsan összeomlott. Erről nagyon nincs is mit mondani, Gareth Southgate csapata fizikailag és mentálisan is leiskolázta a magyarokat.

Utóbbiról viszont bőven lehet beszélni, pláne, hogy a magyar ultrák a nyár egyik legizgalmasabb közéleti beszédtémáját adták. A részben Budapesten szervezett foci-Eb lázában a magyar vezérszurkolók már jó előre hangot adtak annak, hogy nem tolerálják az ellenfelek Black Lives Matter mozgalommal összefüggő, meccs előtti térdelős gesztusát, majd a budapesti meccseken erre lapot húztak a stadionban. A portugálokat „Cristiano homoszexuál”, a franciákat pedig „Bonjour, buzi franciák” bekiabálásokkal üdvözölték, a színes bőrű játékosokat pedig majomhuhogással heccelték.

És itt még nem volt szó az igazi szivárványbotrányról, ami a harmadik, müncheni csoportmeccsre csúcsosodott ki. Az országgyűlés kormánypárti többsége közvetlenül a magyar Eb-start előtt fogadta el az LMBTQ-témákat korlátozó homofób törvényt, amelynek a híre, ahogy eljutott a világ köztudatába, Európa nyugati részén heves felháborodást keltett. Értelemszerűen összecsengve az ultrák egyébként is kirekesztő rigmusaival, a müncheniek azt szerették volna, hogy a magyar LMBTQ-közösséggel együttérezve világítsák ki a német–magyar csoportmeccs stadionját szivárványszínűre – ez ugyan nem történt meg, de a B-közép turnéja pillanatokon belül melegellenes tüntetésbe csapott át, a stadionon belül pedig ugyanaz az ellenséges hangulat uralkodott, mint a korábbi két találkozón.

Az Eb után a szervező UEFA 2+1 meccsre kitiltotta a magyar szurkolókat a stadionból, valamint pénzbírsággal sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetséget. Mivel a vb-selejtezőket a futball világszervezete, a FIFA rendezi, a tiltás nem volt érvényben a csütörtöki meccsre, de maga a szövetségi kapitány is érezte, hogy baj lehet: Marco Rossi egy hete arra kérte a szurkolókat, „kerüljék a buzizást és a cigányozást a stadionban.” Az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate a meccs előtt pedig azt mondta: tudja, hogy „nem lesz barátságos a hangulat”, de rasszista bekiabálásokról felesleges addig beszélni, amíg nem történnek meg. Különben is úgy látta, az angoloknak is van mivel elszámolniuk az Eb-blama után, amikor a döntőben tizenegyest hibázó fekete játékosaikat találták meg a kirekesztő kommentek.

Csak csendben, csak halkan

Juhász István András

Tény: Rossi kérésének eleget tettek a szurkolók, hiszen egyik említett kisebbség tagjait sem célozták meg rigmusaikkal. Szólt azonban a fütty az angol himnusznak (bár ezt a jó hangosítás miatt nem lehetett hallani a közvetítésben), illetve ennél is intenzívebb fújolás járt a meccs előtti térdelésnek. Bár a kezdőrúgás után alapvetően nem lehetett hallani sértő dallamokat, a második félidőben Raheem Sterling betalált, a hangulat pedig elmérgesedett.

Itt fontos leszögezni pár dolgot. Sterlinget a magyar szurkolók söröspoharak tucatjával dobálták meg – ez huliganizmus, de önmagában nem rasszista támadás, az ultrák rendszeresen kikezdik így az ellenfél pálya szélére rohanó gólszerzőjét, vagy szögletrúgóját. Vagyis elmondható, hogy bár a gesztus maga elfogadhatatlan (kinek jutna eszébe mondjuk egy számára nem rokonszenves kollégáját söröspohárral megdobálni?), mégsem rendhagyó. Ugyanígy a fújolás sem feltétlenül rasszizmus. Az is civilizálatlan képet fest a szurkolókról, hogy éppen akkor kezdték el dobálni a focistát, amikor az a melegítőtrikójára nyomtatott felirattal egy Covid-szövődményekben nemrég elhunyt barátjára emlékezett; ez akkor is így van – talán akkor még inkább –, ha a drukkerek nem is látták pontosan, mi van a mezre írva.

Juhász István András

A történet viszont nem ért itt véget: ahogy az alábbi videó is mutatja, a meccs hátralévő részében Sterling, valamint a csak bemelegítő Jude Bellingham is majomhuhogást utánzó gesztusok célpontja lett.

Mi volt a visszhangja a történteknek?

A meccs után Gareth Southgate úgy fogalmazott,

dinoszauruszi szinten vannak azok, akik sértegetik az ellenfél játékosait, és reméli, keményen fognak eljárni Magyarországgal szemben emiatt. Hibás lenne azonban minden magyar rajongót megbélyegezni, ugyanis rengetegen nagyon kulturáltan viselkedtek.

Az általánosítást a játékosoknak sikerült elkerülniük (Harry Kane és John Stones például azt mondták, nem hallottak a gyepen majomhuhogást), a brit sajtó egy része nem volt ilyen körültekintő. A Guardian, a Telegraph, és más vezető lapok is a magyar szurkolókat hozták a címoldalon, és túl is mentek azon, hogy egyszerűen csak felelevenítsék az este, illetve az Eb kellemetlen szurkolói eseményeit. Az Independent hosszú, a történelmet a jelennel összekötő cikkben firtatta,

hogyan lett a magyar futball a fehér felsőbbrendűség melegágya.

Cikkükben azt írták, az ultranacionalista futballmúlt Trianonig nyúlik vissza, és ma csak Kubatov Gábor Ferencvárosa tudja kiküszöbölni, hogy a csapat megfeleljen az európai kupaporond normáinak – az egyébként magyar származású szerző szerint a többi nagy csapat meccsein mai napig jelen van a rasszizmus. A Daily Mailen „futballgengsztereknek” nevezték a magyar szurkolókat, az iNews sportrovata pedig egyenesen azt a címet adta anyagának:

Anglia–Rasszisták: 4-0

A miniszterelnök Boris Johnson péntek reggel azt írta Twitterén, erős fellépést vár a FIFA-tól a focistákat ért abúzus után, de az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Keir Starmer is úgy fogalmazott, szankciókra számít Magyarországgal szemben, hogy világos legyen, nincs helye a rasszizmusnak a futballban.

A heves angol reakcióknál is beszédesebb azonban a magyar hallgatás, illetve terelés a témában. Szijjártó Péter például az ujjal mutogatást választotta: az Eb-döntőn az angolok által kifütyült olasz himnuszról töltött fel videót a Facebook-oldalára, azzal a kérdéssel, hogy vajon mennyire zavarta a rasszizmus az angolokat, amikor „ők csinálták”. Szijjártó kérdésére a válasz egyébként az, hogy nagyon: a kontinenstorna után általános összefogás indult a közélet szereplői és civilek között a nyilvánosságban, hogy elítéljék a saját és az ellenfél játékosait ért kirekesztő megnyilvánulásokat. Kíváncsiak voltunk Orbán Viktor álláspontjára is az ügyben, de a miniszterelnök sajtófőnöke annyit mondott:

figyelmünkbe ajánlja Szijjártó Facebook-posztját.

Az MLSZ vizsgálatot indított a szurkolói viselkedés miatt, de itt is óvatosan fogalmaztak: bár kétéves eltiltás és rendőrségi feljelentés is járhat a rendbontásért, csak a pályára pirotechnikai eszközöket és poharakat dobáló szurkolókról esett szó, rasszizmusról nem.

Hasonlóan nem erőlködött a magyar sajtó, annak legalábbis kormányközeli oldala sem. A Magyar Nemzet remek, a nyárihoz hasonló atmoszféráról írt, a meccs utáni nyilatkozatokat pedig gondosan megválogatták: mindössze Harry Kane szavai kerültek be arról, hogy nem hallott rasszista bekiabálásokat, Southgate hosszú, korábban említett nyilatkozata viszont kimaradt. Az Origón ennyire sem erőltették meg magukat: ők úgy látták, Sterling „gusztustalanul mutogatott a magyar szurkolóknak”, a mieink „elképesztő hangulatot teremtettek”, illetve jogos füttyel fogadták a „térdeléses bohóckodást”, amelyben a „nem pártatlan török bíró is részt vett.” Tegyük hozzá, az Origón olyat is olvastunk, hogy jól játszott a magyar válogatott.

Mit tanulhatunk, tanulhatnánk?

Ami egyelőre biztos, hogy nemcsak az MLSZ, de a FIFA is vizsgálatot indít a szurkolók viselkedése miatt, ennek értelmében akár újabb, még a vb-selejtezők alatt érvénybe lépő eltiltást kaphatnak a magyarok.

A kérdés az marad, hogy elejét lehetne-e venni a hasonló eseteknek. Mint korábban esett róla szó, a Fradi esetében ez sikerült: Kubatov Gáboréknak sikerült a B-középpel egyezségre jutnia, és a korábban kitiltott ultrák úgy tértek vissza a stadionba, hogy visszafogták a rasszista megnyilvánulásokat.

A foci-Eb egyik legérdekesebb tanulsága volt, hogy a magyar kormányzat elismerően nyilatkozott a fanatikusokról, és akárhányszor az UEFA vagy a világsajtó kereszttüzébe kerültek, áldozatként tüntette fel őket. A brit sajtóreakció – bár durva általánosítások is vannak benne – sokat elárul arról, hogy ha elég teret kap egy hangos kisebbség, a világ hajlamos lesz azzal azonosítani egy országot. Az pedig, hogy a vezető politikusok az efféle viselkedést nem elítélik, hanem megvédik, talán azt is sugallhatja,

hogy a kormánynak ezzel semmi gondja nincs.

Itt az ideje abbahagyni az ultrák mosdatását

Ne várjuk azt, hogy élhetőbb társadalomban éljünk, amíg romanticizáljuk az eltorzult arccal buzizó szurkolók viselkedését. A mai magyar béközép nem reprezentálja a társadalmat, és ezt külföldön mindenki észreveszi, csak nekünk nem sikerül. Vélemény.