szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lélegeztetőgépen 519 ember van.

4977 új fertőzöttet diagnosztizáltak koronavírussal csütörtökön, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 218 295-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – derült ki a hivatalos tájékoztató portál adataiból. 154-en hunytak el a betegség következtében, az elhunytak száma így 37 530 főre emelkedett.

A tájékoztató portál szerint folyamatosan nő a betegségből kigyógyultak száma is, már 1 026 254-en gyógyultak ki a betegségből, vagyis egy nap alatt 10 165-tel nőtt a koronavírusból kigyógyultak száma. Csökkent az aktív fertőzöttek száma: jelenleg 154 511 ember pozitív Magyarországon, vagyis 5342-vel kevesebben, mint a tegnapi nap folyamán.

A tájékoztatás szerint 5856 beteget ápolnak kórházban közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen, ez azt jelenti, hogy 23-mal kevesebben szorulnak jelenleg arra, hogy légzésüket géppel segítsék.

A koronavírus ellen beadott oltások száma is növekszik: az első oltást eddig 6 208 430-an, a másodikat 5 923 284-en, a harmadik adag vakcinát pedig már 3 065 350-en adatták be maguknak. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy napban 8390-en kérték első oltásukat, 8681-en a másodikat, harmadik adag vakcinát pedig 21 400-an adattak be maguknak.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a koronavírus új, intenzívebben fertőző variánsa, az omikron elérte Magyarországot, ezért a hivatalos szervek arra kérnek mindenkit, hogy vegyék fel az oltást, aki pedig már megtette, de még második, vagy harmadik vakcináját nem adatta volna be magának, azt arra kérik, tegye meg.

A kórházi oltópontokon jelenleg is fel lehet venni a vakcinát időpontfoglalás nélkül is, azonban pénteken az összes oltóponton 14 és 18 óra között is lehet oltatni időpontfoglalás nélkül. Ugyanez érvényes az oltópontokra szombaton is, csak akkor 10 és 18 óra között.

Folyamatosan nyitott viszont a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához, őket 77 kórházban és a házi gyermekorvosoknál oltják be. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik korábban regisztrálták gyermeküket, regisztrációjukat pedig már érvényesítették is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!