szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Borult, esős nap következik, a nagy köd lassan oszlik fel, este északon ónos eső jöhet.

Az éjszaka leereszkedett köd csak lassan szűnik meg, napközben több helyen tartósan is rosszak maradhatnak a látási viszonyok – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ Vas és Győr-Moson-Sopron megye kivételével az ország teljes területére figyelmeztetést adott ki a nagy köd miatt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyét emellett ónos esőre is figyelmeztették, ott délután és este válhatnak csúszóssá az utak.

Csütörtökön napközben többnyire borult, párás lesz az idő, de főleg a nyugati megyékben rövid időszakokra felszakadozhat a felhőzet - írták. A Dunántúlon többfelé eredhet el az eső, de délutánra eláll, majd késő este újabb csapadékzóna érkezik. A látási viszonyok napközben csak lassan javulnak. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 0 és +5 fok között valószínű, azonban a Dunántúl nyugati felén több fokkal enyhébb lesz az idő. Késő este 0 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, péntek hajnalban pedig az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, valamint Zala, Somogy és Baranya megyében lehet újra több órán át megmaradó nagy köd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!