Schadl-ügy: Újabb három embert tartóztattak le

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság újabb három embert.

  • hvg.hu hvg.hu
Schadl-ügy: Újabb három embert tartóztattak le

Schadl-Völner-ügy

Máig nem tudjuk pontosan, ki lehet "Tóni, Barbara és Ádám", de legalább azt már sejtjük, hova tűnt Schadl György kisrepülője és luxusautói. Számos kérdőjel maradt még az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében (amibe a végrehajtói kamara elnöke mellett Völner Pál igazságügyi államtitkár is belebukott), ezeket igyekszünk tisztázni, tartsanak velük!

Sikeres volt a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, a bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-ügyben – tudta meg a Házon kívül. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének nevével fémjelzett ügyben „előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt folyik nyomozás.

Eredetileg Schadl György, továbbá a gyakran csak „gazdámként” említett R. Róbert, valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, bár az ügyészség összesen 6 embert akart rács mögött látni. A bíróság elsőre azonban elutasította a három, meg nem nevezett ember letartóztatását, de a főügyészség fellebbezése után megváltoztatta a döntést.

Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. A pénzt Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar korábbi elnökétől kaphatta, aki pedig összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozatban érintett az ügyészség gyanúja szerint.

Korábban három minisztériumban is házkutatást tartott az ügyészség. Az összehangolt akcióban egy időben jelentek meg a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is tavaly november 25-én a Nyomozó Főügyészség munkatársai, akik a Völner–Schadl-ügyben kerestek iratokat - írta az RTL Klub online híroldala. A híroldal szerint Schadl György a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke ekkor már hetek óta letartóztatásban volt, de Völner Pál azóta lemondott igazságügyi államtitkárt még nem gyanúsították meg.

A lap szerint az ügyészek azokkal a pályázatokkal kapcsolatban kerestek iratokat, amelyekről telefonon beszélt egymással Schadl és Völner.

 

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.