Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Donáth Anna és Karácsony Gergely is megerősítette, hogy folytatni fogják az ellenzéki összefogást.
Az ellenzéki eredményvárón Márki-Zay Péter előbb kizárólag a családjával állt ki a színpadra, szövetséges pártvezető nem állt mögötte. Ezt követően azonban ismét megjelent a színpadon, immár Donáth Anna és Karácsony Gergely is rövid beszédet mondott.
A Momentum elnöke, Donáth Anna könnyes szemmel elmondta, „túlságosan fiatalok vagyunk, hogy engedjük, ellopják a jövőnket”, majd hozzátette, „sokkal nagyobb a felelősségünk most, mint akár tegnap vagy egy hónappal ezelőtt. Most nem szabad feladnotok!”
Karácsony Gergely is csalódott volt, elmondta „ő sem ezt az eredményt remélte”. Hozzátette, „úgy tűnik, ma nem tudtuk meggyőzni a honfitársaink nagy részét arról, hogy nem arra van az előre, amerre mutogat a kormányoldal.”
Karácsony is megerősítette, hogy az ellenzéki összefogást folytatni fogják: „nem csak hogy itt vagyunk, hanem itt is maradunk, és amit elkezdtünk közösen csinálni, azt végig kell csinálnunk. Küzdenünk kell!”
Budapest főpolgármestere hozzátette, az a szerencse, hogy „van még egy város, ahol továbbra is lobog a szabadság zászlaja”.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.