Nyolc év pereskedés után fejenként negyvenmilliót ítélt meg a bíróság az azbesztügy károsultjainak

Az ítélet még nem jogerős, az állam fellebbezett a döntéssel szemben.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyolc év pereskedés után fejenként negyvenmilliót ítélt meg a bíróság az azbesztügy károsultjainak

Nyolc évnyi pereskedés után a bíróság fejenként 40 millió forintos kártérítést ítélt meg az azbeszt-szennyezés három károsultjának. A döntés nem jogerős, az állam – az ügy alperese – nem ismeri el a felelősségét – értesült az RTL Híradója.

A Lőrinciben egykoron üzemeltetett cementgyár évtizedeken át mérgezte azbeszttel a környéket, aminek következtében több dolgozóban és környékbeli lakóban is daganatos megbetegedések alakultak ki. A perek másodfokon májusban folytatódnak. Az azbesztügynek több károsultja is volt, közülük többen már meghaltak, mások nem pereltek, és vannak, akiknek az ügyében még mindig nem született ítélet – írja a portál.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.