Ahogy az várható volt, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága – a testület új felállás szerinti első ülésén – csütörtökön határozatában továbbengedte Karácsony Gergely főpolgármester két népszavazási kezdeményezését, javasolva az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a két kérdéses referendum kiírásáról. Mint azt Vejkey Imre, a bizottság KDNP-s elnöke az ülésen jelezte, más választása a testületnek nem is volt.
A hvg.hu is írt róla, hogy mivel senki nem támadta meg a bíróságon a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amellyel megállapította, hogy az ellenzéki összefogás által támogatott népszavazási kérdésekre összegyűlt a minimálisan előírt 200-200 ezer érvényes támogató aláírás, így nincs jogi akadálya a referendum kiírásának.
Megszámolták a Karácsony Gergely kezdeményezte két népszavazási kérdéshez leadott aláírásokat, és mindkettőnél megvan az előírt 200 ezer érvényes aláírás, hivatalos döntés délután várható - értesült a hvg.hu. Ez azt jelenti, hogy lehet referendum a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadék ügyében, de az biztos, hogy csak nyáron, vagy még inkább ősszel.
A két népszavazási kérdés:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
Az NVB elnöke az előírások szerint megküldte a referendumok elrendeléséhez szükséges átiratot az Országgyűlésnek, Kövér László házelnök pedig a döntés előkészítésére a május 2-ai alakuló ülésen ki is jelölte az igazságügyi bizottságot. A testület határozatát egyelőre nem hátráltatta, hogy közben a referendum ügyében két magánszemély is az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Az Ab május 3-ai teljes ülésén napirendre is vette a témát, de döntést még nem hozott a beadványokról.
Az Ab teljes ülése kedden tárgyal az álláskeresési járadékról, de nem biztos, hogy rögtön dönt. Már úgy látszott, hogy nincs akadálya a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazás kiírásának, majd két magánszemély az Alkotmánybírósághoz fordult.
A referendumot kezdeményező Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője, Tordai Bence a hvg.hu-nak elmondta: az igazságügyi bizottság ülésén bejelentette, hogy ellenzéki képviselők törvénymódosító javaslatok benyújtásával adnak még egy lehetőséget a kormánynak. Méghozzá arra, hogy a kérdésenként 200–200 ezer ember támogatását már most élvező népszavazási kezdeményezések céljának megfelelően módosítsa a kormánypárti többség az álláskeresési járadék folyósításának idejét, továbbá fújja le a Fudan-beruházást, így nem kellene elkölteni több milliárd forintot egy referendumra.
Persze nem mellesleg a javaslattal az ellenzék elébe is próbál menni egy esetleges kedvezőtlen Ab-döntésnek, vagy éppen egy bizonytalan érvényességű és eredményességű jövőbeni referendumnak. Tordai párttársaival közös tájékoztatóján egyébként 14 milliárd forintra becsülte a kiírandó népszavazás várható költségét:
A Tordai és frakciótársai által ismertetett, a kormánynak a törvénymódosítók megszavazásával utolsó esélyt adó megoldást azonban nem fogadta örömmel a referendum egyik legerősebb támogatója, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester. Sőt, a politikus szerint ez gyáva dolog. A Facebook oldalán a bejelentés után néhány órával azt írta: ezzel a képviselők "a NER történetének eddigi egyetlen nem kormánypárti népszavazását térítenék el", miközben tudják, "hogy a javaslatuk nem fog célba érni".
Baranyi szerint a javaslat "egyetlen eredménye így jelenleg annak kifejezése, hogy az ellenzék vezetői félnek a népszavazás megtartásától". Hozzátette: attól ő maga is tart, hogy "kiábrándult ellenzéki szavazókkal, erőforrások híján és várhatóan a legkedvezőtlenebb időpontra kiírt népszavazáson rendkívül alacsony lesz a részvétel", de szerinte ebből a helyzetből nem a megfutamodás kekk következzen, hanem a "még keményebb küzdelem". Kijelentette:
Amikor rosszul állunk, akkor igazán nagy hiba feladni a még meglévő lehetőségeinket. És még súlyosabb hiba gyávának tűnni.
(Nyitóképünkön Karácsony Gergely az általa kezdeményezett referendumot támogató aláírásokkal)