„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Érthetetlen, miért a belügy alá kell tartoznia az oktatásnak, félő, hogy az egészségügyihez hasonló militáns szolgálati jogviszonyt rendel majd el a miniszter – mondta a PDSZ ügyvivője.
„Óriási visszalépés oktatási és társadalmi szempontból, hogy a belügyminisztérium lesz a felelős az oktatásért. Ennek üzenetértéke van, mégpedig hogy esetleg parancsuralmi eszközökkel fogják irányítani ezt a területet is” – így kommentálta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője az Mfornak azt, hogy a Belügyminisztérium alá vonják az oktatásügyet.
Mint mondta, a szakszervezet attól tart, hogy olyasmi törvényt hozhatnak, amit az egészségügyben, ahol „egészen militáns” lett a szolgálati jogviszony, lehetetlenné teszik a tömeges lemondást a közalkalmazotti jogviszonyról vagy a nem állami intézményekben a tömeges felmondást. Az egyetlen kapcsolódási pont a belügy és az oktatás között most az iskolaőrség, ami Nagy Erzsébet szerint „egyébként a szakma szégyene”.
Azt is hozzátette: nem értik, miért nem jelentették be a miniszterek névsorával együtt azt, hogy ki lesz az oktatásért felelős államtitkár, de „ilyen viszonyok közepette, a szakmában szóba jöhető, elismert szakemberek közül kicsi az esély, aki bevállalna egy ilyen szerkezetet, hogy a közvetlen felettese a belügyminiszer”.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?