Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Távozik a Hír Tv vezetőségéből Gajdics Ottó – értesült a Media1. Az eddig tartalomigazgatóként dolgozó Gajdics nem marad munka nélkül.
Távozik Gajdics Ottó a Hír Tv tartalomigazgatói pozíciójából, erről rendkívüli értekezleten tájékoztatták a kormánypárti kötődésű televízió munkatársait – írja a Media1. A lépést a médiaszolgáltató vezetősége kezdeményezte, és a tartalomigazgatói poszt a távozással meg is szűnik. Gajdics Ottó ezután a Szabad Föld főszerkesztője lesz a lap értesülései szerint.
Nagy felháborodást keltett három évvel ezelőtt, mikor az újságíró a tévé Sajtóklub című műsorában úgy fogalmazott, együtt tud élni a melegekkel, mint a száraz kutyapiszokkal az árokparton.
Előrelépett, vagy legalábbis az egyik legfontosabb vezetője lett a tévének viszont Velkovics Vilmos, aki korábban élő adásban ment neki egy középiskolás diáknak, és aki a Fidelitas közép-dunántúli elnökét kérdezte a 25 év alattiak szja-mentességének előnyeiről, anélkül, hogy ezt a háttérinformációt ismertette volna. Helyette úgy konferálták fel, mint egy fiatal, aki 23 éves és már dolgozik, tehát van önálló bevétele. Tavaly év elején jelentette be az egyetem, hogy Velkovics Vilmos az SZFE-n fog tanítani.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.