És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Holoda Attila, a második Orbán-kormány egykori energetikai helyettes államtitkára szerint rosszul számolt a kormány.
A hétvégi házak és a turisztikai céllal kiadott lakások lehúzzák a kormány által kiszámolt fogyasztási átlagot – mondta Holoda Attila (képünkön) volt energetikai helyettes államtitkár az RTL Híradójának. A szakember szerint ezért jóval több családot súlyt majd lényegesen magasabb rezsi augusztustól, mint amennyivel a kormány számol.
A lakosságnak nagyjából 50 százaléka maradhat a kormány által megszabott sáv alatt – mondta Holoda. A korszerűtlen családi házakban élő, szegényebb családokat megélhetési válság fenyegetheti emiatt, hiszen a hirtelen emelés hatására a családi összjövedelem akár 30-50 százalékát is elviheti a rezsi augusztustól.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.