„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az olajipari vállalat 2023. július elsejétől gyűjti be a hulladékot a magyarországi településekről.
A Mol Nyrt. nyerte el a Magyar Állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot. A vállalat közlése szerint 2023. július 1-jét követően 35 évig ők végezhetik a magyarországi települési szilárdhulladék begyűjtését, gondoskodhatnak annak kezeléséről, valamint megvalósítják a kapcsolódó beruházásokat.
A vállalat bejelentését megerősítette a Technológiai és Ipari Minisztérium is. Palkovics László tárcavezető szerint az állam által lefolytatott koncessziós beszerzési eljárás eredményes volt, a kiírásnak megfelelő ár-érték arányú ajánlatot a Mol tette, így ők az eljárás nyertesei. A jövőben a Mol látja majd el az állami hulladékgazdálkodási közfeladatot, amelyet kormányzati, szakpolitikai oldalról a Technológiai és Ipari Minisztérium felügyel majd.
A történtek nem okoztak túl nagy meglepetést, már tavaly ősszel tudni lehetett, hogy nagyon jó esélyekkel indul a koncesszióért a Mol, az viszont kérdéses volt, hogy egyedül képes lesz-e ellátni ezt az óriási feladatot, elvégre évi több mint közel 5 milliárd tonna hulladék begyűjtéséről és előkezeléséről van szó. A munkát jó eséllyel alvállalkozókkal lesz majd képes elvégezni, netán más cégek bevonásával. Az a mostani bejelentésekből nem derül ki, hogy kik lehetnek ezek a társak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.