Orbán Viktor szombati, tusnádfürdői beszédével részletesen foglalkoztunk már. Részben azért, mert iránymutatása sokkal inkább volt egyfajta magyarázkodás, hogy miért vagyunk tehetetlenek a világ problémái ellen, és miért csak a remény és a gyűlölet maradt a kezünkben. Részben pedig azért, mert a kijelentés, hogy „a kevert fajú” Európa ellen küzdünk, a legrémisztőbb történelmi reflexeket indította be.

Az egyórás, „rövidre fogott” kinyilatkoztatás után Orbán pár résztvevői kérdésre is válaszolt. Volt, amire röviden és tömören: ráerősített arra, hogy szerinte a háborúnak csak orosz–amerikai megegyezés vethet véget, a finn–svéd NATO-tagságról pedig azt mondta, meg kell vizsgálni hozzá a törökök aggályait, és csak akkor mehet az országgyűlés elé a ratifikálandó szerződés.

Ezután egészen érdekesen fogalmazott Kína piaci működéséről. Azzal kapcsolatban, hogy a kínaiak megvették a Volvot, és egy beruházást Magyarország helyett Szlovákiába vittek, már arról beszélt: „Kína általában megvesz gyárakat”, és egy „magyar munkás hazamegy pénteken egy német gyárból, bemegy hétfőn, és egy kínai gyárban találja magát”, és ugyan a Volvonál nem ez történt, most „minden beruházásért meg kell harcolni.” Az eddig kizárólag baráti hangnemben említett Kína tehát – hasonlóan a világ gyakorlatilag minden pontjához – kritikát, mintsem felmagasztalást kapott Tusványoson.

A vízhiány és az elsivatagosodás kérdésében is inkább a magyarázkodás, mintsem megoldás került a középpontba. „Egyedülálló génbankrendszerünk van, és folyamatosan tudunk nemesíteni és fejleszteni a változó hőmérséklethez, illetve időjáráshoz alkalmazkodó vetőmagokat” – mondta Orbán, majd beismerte, hogy „Magyarországra több víz jön be, mint amennyi kimegy”, és ezen 12 éve nem tudtak változtatni. Bár a génbank remek megoldásnak hangzik, a mezőgazdaság az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények (aszályok, jégviharok stb.) miatt aligha ér rá arra, hogy nemesítéssel foglalkozzon, miközben a mostani termése tönkremegy, és a kormányfő elismeri, hogy nem oldották meg a vízproblémákat.

Ennél is érdekesebb volt azonban, ahogy a baloldalról beszélt Orbán Viktor, és ezt talán érdemes összefűzni azzal, amit a nemzetegységről mondott. Ez utóbbi volt ugyanis a legfőbb támaszpontja a mondanivalójának: a következő, nehezebb időszakkal kapcsolatban nem a cselekvőképes kormány, hanem a bajtársiasság fontosságáról beszélt, az ellenzéket pedig csak két szóban mosta össze a migrációval és a genderrel (meg kellően ironikusan az államosítás veszélyével), miközben zavarba ejtően hosszan beszélt a magyar életfáról. Azt mondta: a szabad magyar élet alapja, hogy az életfának csak akkora lehet a lombja, mint amekkora a gyökérzete, az ellenzék pedig ezt nem érti meg. Az allegóriában egészen konkrétan a nemzethalál veszélyéről beszélt a miniszterelnök (ha „a gyökereket elvágod, akkor a lombozat nem nagyobb lesz, hanem kisebb lesz, kiszárad, és a végén kihal), és jól érződött, hogy a szimbolikus egység fontosabb, mint valaha. Legalább Gyurcsány Ferenc nem került szóba, cserébe elhangzott, hogy „minden gyermek újabb őrhely”, de ennél több családtanácsot nem adhat, lévén a felesége egyszer egy interjúban azt mondta: „arra, hogy elváljon, még nem gondolt, de arra, hogy megöljön, arra már igen.”

Végül ugyanez az egységbe kapaszkodás maradt a határon túli kisebbségekről szóló kérdésekre is: „Kárpátaljával rendben leszünk”, mondta Orbán, a Felvidékről pedig azt mondta: „meg kell értenie minden magyarnak, aki elcsatolt területen él, hogyha nem segít magán, akkor az anyaország sem tud segíteni. Sőt, nemhogy az anyaország, a Jóisten se. Tehát először saját magának kell mindent megtennie, hogy segítsen a saját sorsán. Ezt pedig a politikában összefogásnak hívják. Ha lesz összefogás, akkor lesz nagy siker a Felvidéken is.”

Aki pedig azt hitte, megússzuk foci nélkül, tévedett: Orbán megkérte Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, intézze el, hogy Romániában is adják a magyar válogatott meccseit. „És akkor mindenki jól járna” – mondta a miniszterelnök.