„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Rövid távon csak reménykedés, hosszú távon a magányos farkas víziói. Így összegezhető Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott, az eddigi egyik legkevésbé lelkesítő előadása. A kicsi, de hangos Magyarország mára csak egy vitorlás, a szelet a nagyok fújják, mi pedig imádkozunk, hogy arra fújják, amerre szeretnénk.
Amikor Orbán Viktor már csak gumicsontként húzza elő a migrációt, a gendert és Soros Györgyöt, és azt is csak azért, hogy egy picit megnyerje a hallgatóságot a rossz hírek előtt, akkor baj van.
A miniszterelnök 2019 óta először tért vissza Tusnádfürdőre, hogy hagyományos politikai-ideológiai iránymutatását megtartsa. A múltban ez a nagymúltú fórum adott teret többek között az illiberális állam kikiáltásának, szombati beszéde viszont sokkal inkább árulkodott arról,
hogy az elvek megbuktak, magunk maradtunk, és a világ dolgai talán úgy alakulnak majd, ahogy azt szeretnénk.
Külső tényezők: barátból ellenség
Az áprilisi választásokig egészen magabiztosan lehetett azt állítani, hogy a külpolitikai körülmények Orbán Viktor kezére játszanak. A háború segített a választási békeüzenete megtalálásában, az EU gondjai a Fidesz különutasságának érvényét húzták alá, az illiberalizmus járható útnak bizonyult. Sőt, még a Covidot is sikerült átvészelni olyan intézkedésekkel, amelyek jórészt nem voltak szinkronban az uniós fő iránnyal.
Orbán Viktor tusványosi beszédében alulról felfelé építette a problémapiramist, s ugyan a legfontosabb, alsó rétegeknek a népesedést, a társadalomcserét (erről a népszerű szélsőjobboldali konteóról még később), és a gendert említette meg, a tényleges problémákról csak ezután beszélt.
A problémák alatt pedig azt kell érteni, amire nincsen válasza.
Ez volt elsőként a háború, amelynek felvezetését gyakorlatilag burkolatlan orosz propagandával kezdte még úgy is, hogy kétszer is elismételte: a megértés és az elfogadás között nincs feltétlenül egyenes út. Elmondta: az oroszok "egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg", amikor azt kérték a NATO-tól és az Egyesült Államoktól, hogy Ukrajna sose legyen NATO-tag, és ne telepíthessen olyan fegyvereket, amelyek hatósugara elérheti Oroszországot. „A Nyugat ezt elutasította, az oroszok pedig fegyverrel akarnak érvényt szerezni a biztonsági igényeiknek.” A NATO – és ezt Orbán meg is említette – ezt pont azon „nyitott kapuk elve” alapján utasította el, amely lehetővé tette, hogy a szovjet blokkból kiszakadt országok is a tagjaivá váljanak, és ne felejtsük el: a háború elején még az is elhangzott az orosz külügytől, hogy az elmúlt három évtized összes bővítését vonják vissza.
A háborúval kapcsolatos, Orbán szerint béke-, a gyakorlatban annál inkább oroszpárti szövegek célkeresztjében egyértelműen a Nyugat (és leginkább az EU) állt, amíg azonban a múltban mindig volt orvosság Orbán zsebében, most csak a reménykedés maradt.
A miniszterelnök elmondta: az Európai Unió és a Joe Biden vezette Egyesült Államok szankciós háborús politikája „mind a négy kerekén defektet kapott.” Szerinte tévesen hitték azt, hogy a fegyverszállítások segíthetnek legyőzni egy jóval erősebb orosz hadsereget, a szankciók csak erősítették Oroszországot miközben a Nyugat szenved tőlük, és a világ többi része sem állt mellénk.
Bár azt vártuk volna, hogy ezt követően elhangzik: miénk a végső igazság, és erről bárki meggyőzünk (emlékezzünk Orbán Viktor moszkvai „béketárgyalására”), a miniszterelnök belátta:
keveset számít a mi szavunk, és nem tudunk befolyásolni semmit.
Annyit tudunk tenni, hogy megkérjük a Nyugatot: tervezzenek új stratégiát és törekedjenek a béketárgyalások megindítására. Azon béketárgyalásokéra, amelynek szerinte csak Oroszország és az Egyesült Államok lehetnek a meghívottjai. Orbán szerint „mi európaiak ezt nem tudjuk befolyásolni, mert eljátszottuk az esélyeinket a 2014-es minszki megállapodással”.
Orbán úgy látja, a háborúhoz az járult hozzá, hogy Németország és Franciaország nem tudta kikényszeríteni a 8 évvel ezelőtti harcokat lehűtő egyezmény betartását. És nem az, hogy Oroszország semmibe vette azt.
Orbán Viktor Tusványoson: A világ nekünk tartozik, és ezt a tartozást be fogjuk vasalni
Több év kihagyás után, mint a mannát, úgy várja a konzervatív-jobboldali közönség a miniszterelnöki beszédet, hiszen Orbán Viktor a székelyföldi szabadegyetemen mindig spirituális útravalóval látja el követőit. Nem mellesleg az itt elhangzottak mások hergelésére vagy elborzasztására szintúgy alkalmasak.
A miniszterelnök a kétségbeejtő háborús okfejtés után tért rá a gazdasági és energetikai témákra – és gyakorlatilag feltett kézzel adta elő a helyzetet.
Míg a választások előtt alappillérnek tűnt, a választások után már csak „jó esetben megtarthatónak”, az elmúlt hetekben pedig „bizonyos korlátozások mellett stabilnak”, addig az energiaválságból fakadó rezsicsökkentésről, és annak átírt szabályairól Tusványoson már csak úgy esett szó: „ha sikerül megvalósítani, az hatalmas siker”, hallgatóságával mindenesetre azt is igyekezett elhitetni, hogy a magyar kormány válságmegoldása mennyivel jobb a romániainál.
A gazdasági kilábalásra sincs recept, csak egy kérdés: van egy globális recesszió - lehetséges-e egy lokális kivétel? A miniszterelnök szerint a terv erre igennel válaszolni, csakhogy amíg a korábbi válságoknál tudtunk „kanyarban előzni”, most „kaptunk egy ónos esőt.”
Magyarország célja kimaradni a háborúból és a gazdasági visszaesésből, az egyetlen eszköznek pedig a remény tűnik.
A remény egyik lába, hogy két éven belül megoldódik minden, ezért érdemes a mostani négyéves ciklust is kettébontani Orbán szerint, aki úgy látja: ebben segít az is, hogy félúton van az amerikai elnökválasztás, ha pedig Donald Trump visszatér, a béke is eljön. A Trump-fétisről lejjebb értekezünk részletesebben, de az biztos: a kulcs nem a mi kezünkben van.
A remény másik lába az, hogy a hosszabb távú jövő majd nekünk kedvez. Orbán megint 2030-at említette céldátumként, ám amíg ez a csodavárás eddig csak a magyar vagy közép-európai fejlődés fontos lépcsőfokát jelentette számára, most új elemet is behozott: miközben szerinte „mi közép-európaiak ekkortájt leszünk nettó befizetők” az Európai Unióban, ekkora halmozódnak fel az Egyesült Államok és az eurózóna gazdasági problémái.
A narratívák: az Nyugat végső elengedése, fájó búcsú a V4-től, Trump istenítése, és a nem létező baloldal
Nem csak tartalmában volt rendhagyó; mondhatni, hívei számára demotiváló a beszéd: a narratívák sem egy erős és önálló országot, hanem
egy magányos, és a mondvacsinált elveibe a végsőkig kapaszkodó kis államot, illetve annak vezetését írták le.
Már nem arról van szó, hogy majd mi megváltoztatjuk Európát belülről – csak a kőkemény ellenkezés maradt. Orbán szerint tranzitország vagyunk, és ha a világ blokkosodni kezd – ahogy ezt a hidegháború többszöri felelevenítésével előrevetített –, nekünk az a célunk, hogy ne menjen végbe.
Orbán abban téveszt ütemet, hogy az általa vizionált blokkosodásnak nem a jó oldalán akar állni, hanem ki akarja kerülni azt – mondja annak ellenére, hogy elismeri, Magyarország geopolitikai súlya semmire nem elegendő. Így hát a Nyugattal kapcsolatos kommunikáció sem (a most egyébként ha más nem, az EU-s források miatt szükséges) közös útkeresésről, hanem az ész nélküli támadásról szólt:
Ezeken kívül volt még egy dolog, amit Orbán a Nyugat számlájára írt: a V4-ek, most már a miniszterelnök által is beismert szétesését.
Szerinte az Európai Unió eddig is küzdött az érdekképviseleti csoport szétveréséért, a háborúval pedig sikerült is. Az orosz invázió éket vert Magyarország és Lengyelország közé: "míg mi hisszük, hogy ez két szláv nép harca, a lengyelek azt érzik, ez az övéké is". Orbán szavaiból kiolvasható, ebben nem lesz egyetértés, és a legfőbb partnerünktől is elválnak útjaink, hiszen annyit mondott: igyekezni kell átmenteni az észalapú kapcsolataink maradékát. Ami pedig a cseheket és a szlovákokat illeti: ott kormányváltás volt, és Brüsszelnek akarnak tetszeni, és "ez olyan, mint amikor bekötik a lovakat egy égő istállóba."
Szinte világosan kiolvasható: a V4 tartópillére szerinte nem a régióspecifikusság és a közös múlt volt, hanem a kőkemény rombolás és demokráciaellenesség.
A beszéddel kapcsolatban két dolgot érdemes még megemlíteni. Az elmúlt években, és főleg az elmúlt hónapokban egészen szürreálisan szoros ideológiai kapcsolat alakult ki az amerikai Republikánus Párt és a Fidesz között. Egészen pontosan: a Donald Trumpot követő republikánusok és a hibrid rezsimet építő kormánypárt között. A két fél a konteóktól kezdve a homofóbtörvényeken át a Biden-adminisztráció szidásán keresztül a radikális szélsőjobboldali fajfenntartó nézetekig millió találkozási pontot talált,
Orbán tusványosi beszédében pedig világmegváltói szerepet bízott a Trumpra.
Egészen pontosan azt mondta: ha ő (és Merkel) hivatalban marad, nem lett volna háború, és a béke (így elvileg Magyarország felvirágzása) is attól várható, ha 2024-ben újraválasztják. A V4 és Putyin elvesztése mellett a távolban és ellenzékben lévő szövetséges létezése pedig aligha okoz azonnali megnyugvást a kormányon belül.
És az is fontos, mi az ami nem, vagy alig hangzott el. Azt megszokhattuk: Orbán a vízióit általában itt-ott humorosnak szánt, de mindenképp PC-döntögető köntösbe csomagolja. A tálalás a rajongókat feltüzeli, a kritikusokat leköti, a problémákról pedig javarészt eltereli a figyelmet.
Orbán idei tusványosi beszéde azért volt rendhagyó, mert ugyan voltak benne a bunkóság határát sokszorosan átlépő megjegyzések (például az, hogy "narkós hídfoglalókhoz" hasonlította a beszédét megzavarókat, vagy éppen az a kijelentés, hogy a gázzal kapcsolatban van know-how-ja a németeknek), a miniszterelnök mintha érezte volna: a baj akkora, hogy ez most kevés lesz.
Orbán migránsozott, genderezett, liberálisozott, baloldalazott is, meg nem is. A miniszterelnök megpróbált lelket önteni az emberekbe az egység és a 2030-ig kitartás víziójával, és minél jobban igyekezett, annál inkább érződött:
nagyon egyedül vagyunk, és ez azt jelenti, hogy a bajban is egyedül vagyunk.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.