Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az Index egykori főszerkesztője a 444-nél folytatja.
Távozik a Telextől Tóth-Szenesi Attila, a híroldal egyik szerkesztője, aki korábban, 2017 májusa és 2019 decembere között az Index főszerkesztője is volt – írja a Kreatív Online.
Tóth-Szenesi 2020 decemberétől dolgozott a Telexnél, ahol a politikai, gazdasági és közéleti témákkal foglalkozó rovat vezetője volt. A szerkesztő a 444-nél folytatja a munkát, utódjáról a Telexnél később döntenek, de a portál értesülései szerint várhatóan házon belülről érkezik majd az utánpótlás.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.