Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Arra kéri a kormány a polgárőröket, hogy folytassák a határvédelmi szolgálatot az év végéig, ehhez pedig továbbra is biztosítják számukra a költségtérítést – közölte a Facebookon a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett: februárban Magyarország kormánya azt kérte a polgárőröktől, hogy még nagyobb jelenléttel vegyenek részt a déli határ védelmében, a munkához pedig költségtérítést is biztosítottak nekik.
A kormány most arra kéri a polgárőröket, hogy folytassák a határvédelmi szolgálatot az év végéig, ehhez pedig továbbra is biztosítják számukra a költségtérítést
– mondta. Hozzátette: „Ez egy komoly és felelősségteljes feladat, köszönjük a polgárőröknek, hogy a határvédelemben is segítik a rendőrök munkáját, hamarosan a határvadászokkal kiegészülve tehetik majd ezt”.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a polgárőrség, egyedüli civil szervezetként vesz részt a határvédelemben. Az elmúlt hónapokban 11 ezer polgárőr 110 ezer szolgálati órát teljesített, több mint 10 ezer elfogásban működött közre és 20 esetben embercsempészetről adtak jelzést a hatóságoknak.
A fokozott határvédelmi szolgálat a kormány felkérésére szeptember 12-től folytatódik, miután az érintett polgárőrvezetők egyhangúlag csatlakoztak ehhez – közölte Túrós.
Orbán Viktor a határvadász-avatón: „A migránsoknak meg kell érteniük, hogy itt úgysem jöhetnek át"
24 éve nem látott szintre nőtt a magyar infláció; az EU vezetői előálltak az energiabiztonsági javaslataikkal, a magyar kormány pedig fűtési maximumot hirdetett meg. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.