Magyarországnak vissza kell szereznie az EU bizalmát több hazai civil szervezet szerint

Úgy látják, a hétfő esti megállapodásban az unió nem ment el a falig.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyarországnak vissza kell szereznie az EU bizalmát több hazai civil szervezet szerint

Közös közleményben reagált három magyar civil szervezet – a K-Monitor, a Transparency International (TI) Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság – a hétfőn éjszaka bejelentett uniós megegyezésre. Mint írják, a döntés kifejezetten méltányos a magyar kormány számára, ugyanis az EU több kérdésben is engedett, például az Európai Ügyészséghez való csatlakozás vagy a közérdekű bejelentők erősebb védelme lekerült az asztalról.

„Ez az uniós eljárás is azt bizonyítja, hogy csak abban az államban lehet megbízni, amely a köz javát szolgálja és tisztességesen működik” – írják a civilek, akik úgy gondolják, a kormány eltékozolta ezt a bizalmat, és az ország közös érdekében ezt most vissza kell szerezni. Ehhez pedig együtt kell működnie a kormánynak, a civil szervezeteknek és a társadalomnak, mert az uniós pénzeket tömegközlekedésre, megújuló energiára, oktatásra és egészségügyre költve élhetőbb, versenyképesebb és biztonságosabb hely lehetne az ország.

Akárcsak az EU, a három civil szervezet se gondolja, hogy az eddigi antikorrupciós intézkedések elég garanciát jelentenek, ezért is lépett be a K-Monitor és a TI Magyarország az Integritás Hatóság melletti Korrupcióellenes Munkacsoportba.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.