Egy kigyúrt férfi jelent meg a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úton lévő hivatali helyiségében 2019. december 4-én délelőtt. A férfiról már jól tudták a nyomozók, hogy kicsoda, hiszen a 42 éves M. Richárd ismert alakja az alvilágnak. A kétezres évek közepén a „kecskeméti maffiaperben” ítélték el, egy néhány évvel ezelőtti halálos közlekedési baleset miatt pedig egy egész ország megismerte a keresztnevét és a fizimiskáját. Ám Richárdot ezúttal nem gyanúsítottként, hanem tanúként idézték be a rendőrségre. Éppen aznap, amikor Győrben meghirdette az ellenzék, hogy a hivatalából akkor már egy hónapja távozó Borkai Zsolt helyére Pollreisz Balázst indítja közös jelöltként, Richárdot arról faggatták a rendőrök, mit tud elmondani a volt győri polgármester bukását előidéző, egy adriai hajóúton titokban készített felvételekről.
Merthogy a felvételek bizonyíthatóan eljutottak Richárdhoz is, méghozzá több mint egy évvel azt megelőzően, hogy egy magát Ördög ügyvédjének nevező ismeretlen az interneten publikálta azokat. Az ügy óriási vihart kavart, és ráirányította az egész ország figyelmét egy olyan társaságra, amely az elmúlt bő tíz évben Győrben és környékén igencsak erős formális és informális hatalomra tett szert. Ennek a hatalmi erőközpontnak volt központi figurája Borkai Zsolt mellett az egykori polgármester ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán is.

Borkai Zsolt
MTI / Krizsán Csaba
Azzal, hogy a hajón tartott szexparti képei a 2019-es önkormányzati választási kampány hajrájában nyilvánosságra kerültek, véglegesen meg lett pecsételve e Borkai–Rákosfalvy duó sorsa. Jóllehet, Borkait újra megválasztották polgármesternek, a felvételek miatt akkora terhet jelentett a keresztény-konzervatív értékeket hangoztató Fidesznek, hogy inkább lemondatták. Borkaiék persze nem hagyták annyiban a dolgot és a nyilvánosságra került videó miatt feljelentést tettek, a rendőrség pedig zsarolás és más bűncselekmények miatt nyomozni kezdett. Merthogy a felvételekkel zsarolták is a hajón mulatozó társaságot. Ebben a zsarolási ügyben folyt a nyomozás, amikor a hvg.hu által megszerzett nyomozati anyagok szerint M. Richárdot tanúként hallgatták meg a rendőrök.