Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Júliustól megvalósul Zalaegerszegen a teljes tarifaközösség.
Elsőként a városok közül Zalaegerszegen fogadják el júliustól a helyi közlekedési járatokon is a vármegye- és országbérleteteket. Erről a város képviselőtestülete döntött a csütörtöki közgyűlésen – adta hírül honlapján a MÁV-csoport.
A városban így az utazók nemcsak a helyközi Volánbusz járatokon, de a helyi buszokon is igénybe vehetik az újfajta bérleteket, vagyis
a zalai megyeszékhelyen valósul meg először a teljes tarifaközösség Magyarországon.
Az előszezontól nem használható az országbérlet a balatoni Intercityken
Május 15-ig jártak csak olyan Intercity-k a Balatonnál, amelyeknek voltak nem helyjegyköteles, így az országbérlettel is igénybe vehető kocsijai. Ahogy az elmúlt években eddig is, úgy most is kötelezővé tette a MÁV a hegyjegy váltását a balatoni Intercityk nem IC-részébe már az előszezontól is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.