Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szakszervezetek szerint nem kizárt, hogy kaphatnak ők is bizonyos mértékű emelést, de erről még semmilyen pontos információjuk nincs.
A január 1-jén hatályba lépő pedagógus-béremelésről szóló kormányrendelet nem tér ki a szakképzési oktatókra, így ők nem kapják meg a megígért, átlagosan 32,2 százalékos emelést, közölték a Népszavával a pedagógus szakszervezetek vezetői. Az EU-s forrásból is megvalósuló béremeléssel kapcsolatos EFOP Plusz uniós programban sem szerepelnek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy az említett fizetésemelés a tanárokra, az óvónőkre és a szakképzésben oktatókra is vonatkozni fog.
Közzétette a BM, mennyit keresnek majd a tanárok jövőre
Semmilyen besorolású pedagógus sem kereshet bruttó 528 800 forint alatt.
A béremelés után a gyakornok besorolású pályakezdők biztosak lehetnek abban, hogy nettóban, kedvezmények nélkül 351,6 ezer forint lesz a bérük. A Pedagógus I. fokozatba tartozók bére nettó 357,7 ezer forintra, a Pedagógus II. fokozatba tartozóké pedig nettó 369 ezerre nő. Azok, akiknek a bruttó bére már eléri az ez évtől hatályos meghatározott minimumértéket, semmilyen emelést nem fognak kapni, állítják a szakszervezetek vezetői. Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint ez valóban jelentős béremelés, de korábban a kormány 2024-re azt ígérte, hogy a diplomás átlagbér 72 százalékát fogják elérni a tanárok, az pedig bruttó 700 ezer forint lenne.
A két nagy szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete szerint nem kizárt, hogy kapnak béremelést a szakképzésben oktatók, de erről több információjuk nincs. A PSZ elnöke szerint a korábban bejelentett január végi tanársztrájk a béremelés megvalósulásának függvényében tolódhat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.