„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A férfi hamis okmánnyal próbálta igazolni magát.
Szexuális erőszak és az ahhoz szükséges feltételek biztosítása miatt indítványozta a Bicskei Járási Ügyészség egy férfi letartóztatását, aki ajándékokkal és közös programokkal férkőzött gyerekek bizalmába azért, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük – derül ki a Fejér Vármegyei Főügyészség közleményéből.
Mint írják, a gyanúsított több kiskorú fiúval létesített elektronikusan és személyesen kapcsolatot, közös programokkal és kisebb értékű ajándékokkal vezette meg őket és azt is felajánlotta nekik, töltsék az éjszakát a lakásában. A személyes találkozók során kinyilvánította a gyerekekkel kapcsolatos érzelmeit, testi kapcsolatba lépett velük, a kezüket simogatta és megcsókolta.
Egy héttel ezelőtt, február végén kapták el a rendőrök, miután a férfi Budapesten a kocsijába ültetett egy alig 12 éves gyereket azzal, hogy a szülei biztosan nem elleneznék, ha vele tartana Bicskére. Az autóban megfogta a gyerek kezét, aki tiltakozásként elrántotta azt, végül egy bicskei parkolóban igazoltatták a rendőrök. A férfi magát egy halott személy jogosítványával próbálta igazolni.
Kiderült az is, a férfi hamis, holland igazolványt akart online rendelni, egy hasonló bűncselekmény miatt pedig már büntetőeljárás folyik ellene. Az ügyészség szerint reális veszélye van a bűnismétlésnek és megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, az érveléssel a bíróság is egyetértett, így elrendelték letartóztatását.
Nyitóképünk illusztráció.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.