szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

150 ezer forint pénzbírságot szabott ki rá a rendőrség.

Trombitálással próbálta megzavarni a kínai elnök látogatását a tárgyalások helyszínén, a budai várban, ezért 150 ezer forint pénzbírságot szabott ki a rendőrség Szabó Bálintra – írja a Blikk. Szabó több olyan helyszínen is megjelent, ahol a napokban Magyarországon tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök és delegációja is megfordult, sőt, egy trombitával igyekezett némi zavart is kelteni.

A kínai elnök háromnapos magyarországi látogatása alatt a kínai és a magyar rendőrség mindent megtett azért, hogy ellenvélemény sehol ne jelenjen meg nyilvánosan. Az első két napon csupán hermetikus zárásokkal és titkos ügynökök hadával operáltak, pénteken azonban szintet léptek: bilincs, rendőrautó, fogda, elzárás következett. Míg a kínai elnök gépe fel nem szállt, az időmet ismét egy 2×4 méteres cellában töltöttem. Szabadulásom utáni első utam a belügyminiszterhez vezetett, aki vizsgálatot rendelt el az ügyben

– írta Szabó Bálint egy Facebook-posztban, amelyből kiderül, hogy nyolc órát töltött a fogdán.

ITT AZ IDŐ

⏰ITT AZ IDŐ: 8 ÓRA FOGDA KÍNA MIATT🇨🇳 A kínai elnök három napos magyarországi látogatása alatt a kínai és a magyar rendőrség mindent megtett azért, hogy ellenvélemény sehol ne jelenjen meg…

Az elnök számára kellemetlen vélemények háttérbe szorításán dolgozó kínai személyekről a hvg.hu is írt ebben a cikkében:

Orbán Viktor a Telex stábjának erről azt mondta, hogy idehaza véleményszabadság van, de az ideérkező látogatókat megilleti a vendégjog.

Az idén a szegedi polgármesteri székért harcba szálló Szabónak korábban is voltak már hasonló akciói. Legutóbb a Völner–Schadl-ügy tárgyalása szakadt félbe váratlanul, amikor Szabó szó nélkül beült a vádlottak mögé, majd, miután nem volt regisztrációja, a bíró felszólította, hogy hagyja el a tárgyalótermet. Ezt nem volt hajlandó megtenni, így a bíró szünetet rendelt el, és kiüríttette a termet, ezt követően Szabó távozott.

Március 15-én az ATV stúdiójába osont be. Szabó aznap egyszerre érkezett meg a tévé székházához Magyar Péterrel, akire úgy rátapadt, hogy a beléptetést végző biztonságiak azt hitték, vele együtt érkezett, a stábjához tartozik. Valószínűleg ugyanezt hitték az Egyenes beszéd szerkesztői is, így juthatott be Szabó egészen a stúdióig.

Szabó nevéhez fűződik a 2022-es „gazdatüntetés” is, ahol a szegedi önkormányzati képviselő 1800 traktort, tanárokat és a budapesti rakpartokat elfoglaló tömeget akart összecsődíteni, sikertelenül.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!