Kiderült, mikor hirdet ítéletet Karsai Dániel ügyében a strasbourgi bíróság
Az életvégi döntés szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan beteg jogász „már vágja a centit”.
hvg.hu
Június 13-án derül ki, hogyan döntött a strasbourgi Emberi Jogok Egyetemes Bírósága (EJEB) a Karsai Dániel kontra magyar állam ügyben. Erről az alkotmányjogász maga számolt be a közösségi oldalán.
Az életvégi döntés szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász hozzátette: szerdán egy újabb ítélet is kiderül, akkorra dönt ugyanis az Alkotmánybíróság az általa benyújtott népszavazási kérdésekről.
Az EJEB a honlapjára tölti majd fel az ítéletet, délelőtt 10-kor lesz elérhető a bejegyzés szerint. „Most mondanám, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, de A háromtest-probléma című sci-fiből megtanultam, hogy az nem jelent jót, úgyhogy inkább régimódian vágom a centit” – írta.
A Karsai kontra Magyar Állam per végső soron arról a kérdésről szól: rákényszerítheti-e az állam a polgárait, hogy az övékétől különböző hit, világnézet, életfelfogás parancsainak vessék alá magukat. Kis János filozófus esszéje.
Az ügyvédnél 2022-ben diagnosztizálták a gyógyíthatatlan ALS betegséget, tavaly pedig bejelentette, hogy beperli a magyar államot, személyes és szakmai véleménye szerint ugyanis az életvégi döntések meghozatalának teljes tilalma alapvető emberi jogait sérti. Már akkor közölte: az ügyet arra szeretné használni, hogy a rendkívül nehéz és érthetően megosztó témában értelmes, a különböző álláspontokat maximálisan tiszteletben tartó párbeszédet indítson.
A bíróság tavaly novemberben kezdte tárgyalni a beadványát, a döntés lehetséges következményeivel ebben a cikkben foglalkoztunk:
Bármilyen ítéletet is hoz a strasbourgi bíróság a méltóságos halálért küzdő ügyvéd, Karsai Dániel ügyében, az kötelező érvényű lesz a magyar államra nézve. Elmarasztalás esetén sem fog azonban egyik pillanatról a másikra változni az életvégi döntések szabályozása. De akkor milyen következményei lehetnek egy ilyen pernek? Elmagyarázzuk.
Karsaiék még decemberben népszavazási kérdéseket nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB), amelyek megszavazásuk esetén azt garantálták volna, hogy az aktív eutanáziát választókat segítőket ne lehessen elítélni öngyilkosságban való segédkezés miatt. Azonban a testület leszavazta a kezdeményezést, érvelése szerint ugyanis, ha a népszavazáson az igenek győznének, az sértené az Alaptörvényt.
Halálos betegséggel diagnosztizálták, de még mindig tartja, hogy örök optimista. Gyomorszondával táplálják, de most is törekszik arra, hogy mindennap tanuljon valamit. Karsai Dániel ügyvéd-alkotmányjogász tavaly augusztusban jelentette be, hogy ALS-ben szenved, azóta pert indított Strasbourgban a magyar állam ellen az életvégi döntés jogáért, betegségét pedig a nyilvánosság előtt is vállalja.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.