szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A külgazdasági és külgyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon vesz részt.

Csütörtökön Szentpétervárra utazik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – tudta meg az atv.hu. A miniszter azért látogat Oroszországba, hogy részt vegyen a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. A portál értesüléseit Paczolay Máté külügyi szóvívő is megerősítette.

A külügyminiszter egy napra utazik Oroszországba. Paloczay a látogatás kapcsán az atv.hu-nak elmondta, hogy Szijjártó Péter nem csak Brüsszelben vagy New Yorkban szólal fel a béke mellett, hanem Oroszországban is, és felidézte, hogy tavaly Szentpéterváron orosz közönség előtt beszélt arról, hogy a magyarok békét szeretnének.

A szóvívő azt is elmondta, hogy tavaly az uniós külügyminiszterek közül egyedül Szijjártó utazott el Oroszországba, hogy a béke mellett érveljen, mivel álláspontja szerint feladjuk a béke reményét, ha nem tudjuk nyitva tartani a kommunikációs csatornákat.

Szijjártó több kétoldalú tárgyaláson is részt vesz szentpétervári tartózkodási alatt, amelyek középpontjában az energetikai együttműködés, a szankciók által nem sújtott gazdasági együttműködés és a béke kérdése áll.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!