A Fidesz új EP-frakciójából több képviselő is ülve maradt az Európai Unió himnusza alatt az alakuló ülésen, a fideszes Gyürk András pedig állt ugyan, de karba font kézzel hallgatta az Örömódát – számolt be a Gulyáságyú Média.
Ahogy beszámoltunk róla, az alakuló ülésen az EP-képviselők megválasztották Roberta Metsolát a következő két és fél évre a Parlament elnökének, majd megválasztották a 14 alelnököt, akik közé nem került be a szélsőjobboldali pártok egy képviselője sem.
Azt lehet mondani, hogy tökéletesen működött az egészségügyi kordon az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali pártokkal szemben. Egyetlen képviselőjük sem nyerte el az alelnöki megbízatáshoz szükséges szavazat-mennyiséget.
A szavazást megelőzően érdekes incidensre lett figyelmes a Gulyáságyú Média helyszíni stábja, melyet videón is megörökítettek. Az ülés kezdetén a képviselők meghallgatták az EU himnuszát, ám a Fidesz új frakciójából, a Patrióták Európáért képviselőcsoportból többen is tüntetőleg ülve maradtak.
Az ülve maradók között volt például a Fidesz EP-frakciójában ülő cseh képviselő Filip Turek, aki például nem titkolja túlzottan, hogy rajong a nácizmusért. Ülve maradták a Geert Wilders-féle szélsőjobboldali holland Szabadságpárt és a szintén szélsőséges Osztrák Szabadságpárt EP-képviselői is.
A szélsőjobboldaliság és a Putyin-barátság továbbra sem kifizetődő az Európai Parlamentben, hiába hajtogatja saját jelentőségét az Orbán-féle új frakció.
A hvg360-on cikksorozatban mutatjuk be a Patrióták Európáért képviselőcsoportot alkotó pártokat és az Orbán Viktor által gründolt frakció fontos politikusait. A már megjelent írások: