Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A felvételen látható, ahogyan egy gyorshajtó belecsapódik egy szabályosan közlekedő Suzukiba. A vétkes sofőr a baleset után elmenekült, a Suzukit vezető 47 éves férfi később a kórházban meghalt.
„Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indult útnak két utasával. Úgy gondolta, hogy ő majd tudja, mekkora sebességgel és milyen szabályok szerint vezet. A Suzukiban ülő, szabályosan közlekedő 47 éves férfinak esélye sem volt” – írta a Facebook-oldalán a BRFK.
A Suzuki a Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében zöldet kapott, elindult, és még észlelte is a felé száguldó Mercedest, és megpróbált fékezni, de a másik autó belerohant. A Mercedest vezető holland férfi és egyik utasa ezt követően elmenekültek.
Az elmenekült sofőrt és utasát később a rendőrök elfogták, és a letartóztatásukat is kezdeményezték. A Suzuki sofőrjén azonban még a kórházban sem tudtak segíteni, ő hétfőn életét vesztette.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.