„Jó mulatság, férfimunka volt” – így kommentálta az Európai Parlamentben töltött napját Orbán Viktor
A magyar miniszterelnöknek mozgalmas napja volt Strasbourgban.
hvg.hu
„Ez is megvolt. Budapesten folytatjuk” – ezzel a kísérőszöveggel tettek ki egy fotót Orbán Viktor a Facebook-oldalára. A képen egy felirat is szerepel, mégpedig a következő:
Orbán Viktor az őt ért vádakra reagálva baloldali propagandáról és abszurd kijelentésekről beszélt. „Sajnos a vita túllépett az észszerűség határain, és messze túllépett a tények világán” – jelentette ki záróbeszédében, amiben azt is megjegyezte, „a magyar demokrácia jól van, vérbő és erőteljes”, illetve hozzátette, nem helyes, ha egy magyar képviselő itt a saját hazáját támadja.
Megjegyezte azt is, hogy szerinte Európát az európai baloldaltól kell megvédeni, majd több tiszteletet követelt Magyarországnak és a magyaroknak.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.