szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Akár éveket is visszafejlődhetnek azok a gyerekek, akiket hosszan kezelnek kórházban, és nincs, aki törődjön, foglalkozzon velük.

Egészség 2024
A HVG-ben kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódot, a betegségek megelőzését. November közepén print melléklettel jelentkezünk, készülünk a HVG Health Excellence 2024 rendezvényre és a betegközpontúságot díjazó HVG Betegbarát pályázatra.
Friss cikkek a témában

Országosan legalább több százra tehető azoknak a kórházban kezelt gyerekeknek a száma, akiket csak rendkívül ritkán látogat a családja – írta a Népszava.

A pécsi Nevetnikék Alapítvány például egy év alatt 1210 kórházban kezelt gyerekkel foglalkozott, ebből 422 volt hatévesnél fiatalabb, 112 mellett pedig egyáltalán nem voltak szülők. Ez a mérleg azonban nem országos adat, mert a szervezet csak a baranyai megyeszékhelyen dolgozik, 70 önkéntessel.

Kőműves Glória, az alapítvány vezetője szerint nem ritka, hogy a szülők először mindennap, aztán kétnaponta jönnek a beteg kisgyerekükhöz, aztán egyre ritkábban jelennek meg, mert nem a városban laknak, autójuk nincs, vonattal, busszal pedig több óra az út. 

A gyerekeknek így abból áll a napjuk, hogy fekszenek, még akkor is, ha az állapotuk ezt nem indokolja. Mozoghatnának, csak nincs hol, és nincs kivel.

Annak a csecsemőnek vagy nagyobb gyereknek is nehéz, akit nem hagy magára a családja, de akinek egyedül kell megküzdenie a betegségével, biztosan sérül, hospitalizálódik. Visszafejlődik a kommunikációs képességük, az érzelmi biztonságukat erős elmaradás jellemzi.

A nagyobbak akár éveket is visszafejlődnek. Volt egy olyan hatéves kislány, akit már az iskolakezdésre készítettek fel az alapítvány önkéntesei, olvasás- és íráskészség-fejlesztő játékokat játszottak vele. Egy évig volt kórházban, és pár hónap után már az is kihívás volt számára, hogy egy formaillesztő játékba behelyezze a háromszöget – írta a lap.

Korábban az is kiderült, hogy több száz újszülöttet hagynak magukra a kórházakban, őket a kórházak gyakran betegként tartják nyilván, hogy ellátásukat a társadalombiztosítás finanszírozza.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!