Harangozó Gábort indítja az MSZP a tolnai időközi választáson
Hamarosan pedig az is kiderül, ki képviseli majd a DK-t.
hvg.hu
„Harangozó Gábor tapasztalt politikai szereplő, országosan, sőt európai szinten is számot adott már tudásáról, mind európai parlamenti, valamint országgyűlési képviselőként is” – írta az MSZP a közleményében, amiben bejelentették, hogy a párt külügyititkára fogja őket képviselni a Tolna megyei 2. választókerület időközi választásán.
Az MSZP kiemelte az is, hogy Harangozó Gábor személyesen is kötődik Tolna megyéhez, és “egyetemi tanulmányai, valamint eddigi politikai pályafutása pedig alkalmassá teszi a körzet hathatós képviseletére”, és megemlítették azt is, hogy a korábban említett posztja mellett Szociális Demokráciáért Intézet programigazgatójaként tevékenykedik, illetve agrárközgazdászi végzettséggel, valamint külügyi szakértői tapasztalattal rendelkezik.
Mások viszont élnek a lehetőséggel, Vona Gábor-féle Második Reformkor a kommunikációs igazgatójukat, Ágoston Pált indítja, a Mi Hazánk színeiben egyik legismertebb politikusuk, Dúró Dóra méretteti meg magát, illetve a DK is önálló jelöltet állít a tolnai időközi választáson, de hogy ki lesz az, az majd november 18-án derül ki. A párt elnöke, Gyurcsány Ferenc így kommentálta azt, hogy Magyar Péterék a január 12-iére kiírt választáson nem vesznek részt.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.