Landolt a Csendes-óceánban Kapu Tiborék űrhajója, érkeznek a mentőhajók – élő videó
Hétfőn vált le a Nemzetközi Űrállomásról a magyar kutatóűrhajóst is szállító Dragon űrhajó. Kövesse velünk, cikkünk folyamatosan frissül!
Egy török gyártmányú, TOGG –TGS típusú személyautóról van szó.
2023 végén Recep Tayyip Erdogan török elnök budapesti látogatásakor adta ajándékba az Európában akkor még nem is kapható SUV-ot. Egyedi rendszámot is kapott: HU-TR-100.
A csütörtök este megjelent kormányhatározat szerint ezt ajándékozzák tovább a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványnak, amelyet a magyar állam alapított 2017-ben, és az akkori rendelet szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyes feladatait ennek közreműködésével látja el.
A mostani határozat szerint a kocsit az alapítvány ingyenesen kapja meg „a magyar–török kulturális kapcsolatok ápolásával összefüggő feladatok ellátásának elősegítése céljából”. Az üzemeltetéssel kapcsolatos valamennyi költség az Alapítványt terheli, amelynek vállalnia kell, hogy a tulajdonba adással és a jármű műszaki és egyéb állapotával kapcsolatban az állammal szemben semmilyen követelést nem támaszt. Három évig nem adhatja el és nem terhelheti meg.
Hétfőn vált le a Nemzetközi Űrállomásról a magyar kutatóűrhajóst is szállító Dragon űrhajó. Kövesse velünk, cikkünk folyamatosan frissül!
Bár a kormány mind az ipari, mind a háztartási méretű szolárfejlesztéseknél behúzta a féket, a kapacitások bővülnek, sorra dőlnek a rekordok.
A miniszterelnök vejeként megtanulta, hogy bizonyos dolgoktól távol kell magát tartania – nyilatkozta az épp Amerikába készülő üzletember.
A kormánybiztos aggodalmai nem jutottak el a katonakoporsókról és a kerítést átvágó Magyar Péterről készült kamuvideók készítőihez.
40 hektárnyi nádas kiirtása, több száz tonna beton beépítése, 13 milliárd forint elköltése és három év állás után.
Közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják halálának körülményeit.