Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szijjártó Péter korábban Minszkben azt mondta, hogy nem a magyarok az egyetlenek, akik vissza akarnak térni az eurázsiai együttműködéshez.
A Nyugat nagy bánatára megkezdődtek az egyeztetések egy, az eurázsiai térség biztonságát garantáló szövetség létrehozásáról – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami finanszírozású TASZSZ hírügynökség angol nyelvű beszámolója szerint. Lavrov kijelentése attól igazán érdekes, hogy azt mondta:
Pozsony és Budapest figyelmét is felkeltette a szövetség ötlete.
Ez persze önmagában nem jelent semmit: simán lehet, hogy Lavrov nyilatkozata egy olyan, az Európai Unió destabilizálását szolgáló művelet része, amelyben csak blöffölt, amikor pont ezt a két országot említette. Azonban jelzésértékű, hogy mind az Orbán-, mind a Fico-kormány oroszbarát retorikát folytat, éles kritikával illeti minden adandó alkalommal az Európai Uniót.
A külügyminiszter arról beszélt, hogy a közelmúltban Minszkben rendezték meg a második Nemzetközi Eurázsiai Biztonsági Konferenciát, amelyen Oroszország és Belarusz egy úgynevezett Eurázsiai Charta kidolgozását javasolta. Ezen a konferencián ott volt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is (akinek a nevét a TASZSZ nem tudta helyesen leírni, Szijajrtóként említik).
Szijjártó október végén járt ezen a konferencián, akkor arról beszélt, hogy „nem mi vagyunk az egyedüliek Európában, akik azt gondolják, hogy vissza kellene térni az eurázsiai együttműködéshez, de csak mi vagyunk az egyetlenek, akik elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy nyíltan beszéljünk róla”.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.