A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A férfit másnap fogták el, amikor a lopott holmikkal sétált.
A rendőrök garázdasággal és lopással gyanúsítanak egy férfit, aki a gyanú szerint december 16-án éjszaka kenderesi üzletek kirakatait törte be, és több dolgot is elvitt – írja a police.hu.
A 27 éves férfi először egy műszaki és festékbolt ajtóüvegét dobta be egy térkővel, de mivel csak egy kis lyuk keletkezett, innen nem tudott ellopni semmit. Egy órával később egy másik üzlet kirakatüvegét zúzta be, de ekkor már két térkövet használt. A belső rácson keresztül először a gyermekholmikat vette célba, majd egy mikulásruhát, egy pulóvert, pólókat, bébiruhákat, továbbá egy zenedobozt, egy párásítót és egy borotvát is magához vett.
A férfi másnap délben a lopott pulóverben, a lopott hangszóróval és a párásító dobozával a hóna alatt sétált az utcán, amikor a rendőrök megállították. Az egyenruhások a Kisújszállási Rendőrőrsre kísérték, ahol beismerő vallomást tett. A lopással 110 ezer forint kár okozott, a rongálással okozott kár pedig elérte a 250 ezer forintot.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.