Miről ír az e heti HVG?
Az uniós tagállamok közül csak a magyar kormány nem támogatta, hogy Európa demokratikusabb felének vezetői közös nyilatkozatban ítéljék el az orosz külügyet, amiért korlátozta 81 európai hírszolgáltató elérését Putyin birodalmában.
Az orosz döntést, amely a magyar hírportálok közül a 444-et érintette, kárörvendő kommentekkel nyugtázta az Orbán-kormány propagandasajtója. A Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig elérkezettnek látta az időt, hogy (mint Magyarország rovatunkban bemutatjuk) újult erővel lásson neki – na nem az esetleges orosz befolyás alatt álló sajtótermékek, szervezetek, hanem épp ellenkezőleg, az uniós pályázati pénzeket is elnyert Átlátszó és a korrupció visszaszorításáért küzdő Transparency International Magyarország vizsgálatának.
hvg
A „szuverenitásvédelemre” oly büszke kormánynak ahhoz már nem volt mersze, hogy a magyarok nevében kikérje annak az orosz diplomatának a szavait, aki egy minapi milánói rendezvényen fenyegetően kelt ki az Asszony a fronton című Polcz Alaine-könyv ellen, amelyben az orosz katonák által csoportosan megerőszakolt írónő megrázó erejű, ám a gyűlöletet kerülő személyes vallomásban emlékezett vissza a borzalmakra.
Szemben az ifjú Orbán Viktorral – aki az itt állomásozó orosz csapatoktól 1989-ben még visszakövetelte az általuk lőtérként használt Bakonyt, most viszont már négy ukrán megyét is odaadna az oroszoknak, csak hogy „béke legyen” –, kormányfőként fontosabb dolga is akadt a napokban annál, mint hogy egyének és szervezetek sérelmeivel-tragédiájával foglalkozzon.
Annyit már elért, hogy – mint Gazdaság rovatunkban bemutatjuk – Brüsszelből nem gördítenek akadályt a paksi atomerőmű orosz közreműködéssel zajló bővítése elé. Vasárnap óta pedig olyan EP-frakció összetákolásán dolgozik, ahová becsatornázhatja az európai mainstreammel elégedetlen politikai erőket. Hatalmi játszmáiba pedig az olyan gesztusok is belefértek, hogy a háború kitörése után két évvel egy napra kiugorjon Kijevbe. (Külügyminisztere persze rögtön biztosította moszkvai kollégáját, hogy az orosz–magyar kapcsolatok fejlesztését ez nem veszélyezteti.)
Orbán megteheti, hogy már ne csupán a visegrádi négyek szintjén űzze a hazardírozást, miután itthon – a június eleji megingás ellenére – minden sínen van. Az ellenzék legyalulva, s ha Magyar Péter személyében akad is egy új kihívó a színen, kétséges, hogy két évig kitart a mai lendület. (Ebből a szempontból nem mellékes, hogy a választók el tudják-e képzelni az Ötkertben önfeledten bulizó politikus-celebről, hogy ha a sorsa úgy fordul, államférfiúhoz méltóan is tud-e lazítani – lásd Szabad a tánc? című cikkünket).
Eközben – ahogy Fókuszban rovatunk bemutatja – Karácsony Gergely feje fölött Damoklész kardjaként lebeg a főváros esetleges csődje, igaz, még mentőövet is kaphat, ha hajlandó a kormány partnerévé válni az olimpiai (láz)álom megvalósításában.Arról az ellentmondásról, hogy miért lehet még akkor is szeretni egy országot, ha az bántalmazó kapcsolatban van a polgáraival, a lázadó orosz lánycsapat, a Pussy Riot alapítója Portré rovatunkban beszél. A Putyin börtöneit megjárt, majd külföldre szökött énekes-képzőművészt, Nadja Tolokonnyikovát linzi kiállításán értük utol. Ma már jól érzi magát a bőrében, csak az a gyötrő honvágy ne lenne! Sokan vannak ezzel így a magyarok közül is.
Ahogy a KSH minapi statisztikájából kiderül, soha annyi kivándorló nem volt a rendszerváltás óta, mint tavaly, de egyikük sem Keletnek vette az irányt. Ki tudja, miért?
