Megvonta az egyik alpolgármestere, Várnai László minden jogkörét, és lemondásra szólította fel Rózsa András, Zugló polgármestere, miután az „június 12-én egy osztálykirándulás alatt, ahol ő kísérő szülőként vett részt, megütött egy 16 éves gyereket”.
A polgármester a közösségi oldalán azt írta: mélységesen lesújtja, hogy ez megtörténhetett, és a leghatározottabban elítéli.
Kijelentette, hogy „a dolog természetesen nem maradhat következmény nélkül, Várnai Lászlónak le kell mondania az alpolgármesteri tisztségéről. Erre hétfőn, azonnal a beszélgetésünk végén fel is szólítottam”.
Az alpolgármester azt ígérte Rózsának, hogy beszélni fog az érintett iskola vezetőjével, a megpofozott gyerek szüleivel és a gyerekkel is, és bocsánatot kér. „Erre való tekintettel adtam pár napot, és vártam, hogy ő maga jelentse be lemondását.
Sajnos ez a bejelentés ez idáig elmaradt, ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre”
– tette hozzá Rózsa András.