A HUN-REN Irányító Testülete pénteki, valószínűleg online tartott ülésén döntött arról, hogy a „megfelelő szakmai és jogi garanciák mellett” az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerül négy bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont, és megerősítette, hogy a kutatóközpontok egységes szerkezetben, teljes intézeti struktúrával és munkatársi állománnyal kerülnek át az ELTE szervezetébe.
A döntés azonban nem volt egyhangú. A HVG úgy tudja, hogy ketten ellene szavaztak, ők, és egy további tag le is mondtak tisztségükről. Megkerestük a három érintettet, kérve, hogy ismertessék lemondásuk okait. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
A vezetés egyúttal arra kérte Hankó Balázs minisztert, hogy indítsa meg az új HUN-REN megalapítását.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma közérdekű adatigényléssel kéri ki a botrányos döntést hozó ülés jegyzőkönyvét, valamint a kutatóhálózat felbomlasztására igennel szavazók névsorát. Mint Facebook-bejegyzésükben írják: A miniszterelnök által kijelölt Irányító Testület a kutatóhálózat dolgozói és az érdekvédelmi szervezetek szinte egyhangú tiltakozása ellenére, ismeretlen helyen tartott ülésén nyilvánvalóan hatalmi nyomásra szavazta meg a kutatóhálózat „szorosabb, szervezetileg is megerősített együttműködés”-nek hazudott feldarabolását.
A minisztériumban át tudták adni az állásfoglalást a kutatók, igaz nem közvetlenül Hankó Balázs miniszternek. A HUN-REN központjában viszont már csak kiplakátolni tudták a dokumentumot, amelyben a négy kutatóközpont leválasztása ellen tiltakoztak.
A terv ellen petícióval és demonstrációval tiltakoztak az intézeti dolgozók. Az elcsatolandó Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, a Nyelvtudományi Kutatóközpont és a Társadalomtudományi Kutatóközpont összesen húsz intézetének dolgozói a június 19-én tartott szavazásnál mintegy 90 százalékos aránnyal ellenezték azt, hogy az intézményeket az ELTE-hez csatolják.
A HUN-REN kutatóhálózat szétszedéséről ebben a cikkben írtunk részletesen:
„Elfogadjuk, hogy a kormány nem akar velünk együttműködni, de azt nem, hogy az intézetek léte, önállósága veszélybe kerüljön” – mondja Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi és stratégiai igazgatója. Pénteken várható döntés az ügyben.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.