„Ha nem is derült égből, de villámcsapásként ért bennünket, amikor a hétvégén informálisan a tudomásunkra jutott, hogy az ELTE kérésére, de valószínűsíthetően kormányzati akaratra szét akarják szedni a HUN-REN kutatóhálózatot” – mondta a HVG-nek Oberfrank Ferenc kutatóorvos, az MTA köztestületi és stratégiai igazgatója.
Lapunk úgy tudja, pénteken fog a HUN-REN irányítótestülete dönteni az ELTE ajánlatáról, miszerint az egyetem átvenné annak négy, humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó egységét, a Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont. Ezután születhet meg a két intézmény között a megegyezés.