A HUN-REN irányító testülete zöld utat adott ahhoz, hogy egyes kutatóközpontok átkerüljenek az ELTE-hez

A vezetés egyúttal arra kérte Hankó Balázs minisztert, hogy indítsa meg az új HUN-REN megalapítását.

  • hvg.hu hvg.hu
A HUN-REN irányító testülete zöld utat adott ahhoz, hogy egyes kutatóközpontok átkerüljenek az ELTE-hez

A HUN-REN Irányító Testülete 2025. június 20-i ülésén döntött arról, hogy a megfelelő szakmai és jogi garanciák mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerül négy bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont, és megerősítette, hogy a kutatóközpontok egységes szerkezetben, teljes intézeti struktúrával és munkatársi állománnyal kerülnek át az ELTE szervezetébe.

A hivatalos közlemény szerint Irányítótestületi ülésén Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke leszögezte, hogy a döntés nem indíthat meg olyan folyamatot, hogy egyes természettudományos központok és intézetek átvételére az egyetemek vérszemet kapva bejelentkezzenek. „Ez nem következhet be, a természettudományos központok egysége – ahogy az ELTE is garantálja a javaslatában ezt a bölcsész- és társadalomtudományi központok esetében – nem megbontható”- mondta.

A HUN-REN vezetése egyúttal azzal a kezdeményezéssel fordul Hankó Balázs miniszterhez, hogy soron kívül biztosítsa a kutatóhálózat számára az idei évi 18 milliárd forintos finanszírozásemelést, és indítsa meg az új HUN-REN megalapítását.

A hét elején írtuk meg, hogy az ELTE megkereste a HUN-REN vezetését azzal, hogy szívesen átvenné annak négy, humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó egységét (Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont). Információink szerint a kérés egészen felülről, Orbán Viktor köréből érkezett, a HUN-REN elnöke, Gulyás Balázs azonban nem akarta nevére venni a változtatást, ezért született az a döntés, hogy hivatalosan az ELTE kéri az intézeteket.

Az ülést megelőző napon tartott szavazáson az érintett kutatóközpontok dolgozóinak túlnyomó többsége elutasította, hogy az ELTE-hez csatolják munkahelyeiket, péntek délután pedig a Honvéd utcában gyülekeztek a kutatóhálózat szétszakítása ellen tiltakozó kutatók, hogy átadják Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) csütörtöki fórumán elfogadott nyilatkozatot.

„Ez az intézethálózat felszámolásának első lépése lehet” – sem az Akadémia, sem a kutatóintézetek nem értenek egyet a HUN-REN szétszedésével

„Elfogadjuk, hogy a kormány nem akar velünk együttműködni, de azt nem, hogy az intézetek léte, önállósága veszélybe kerüljön” – mondja Oberfrank Ferenc, az MTA köztestületi és stratégiai igazgatója. Pénteken várható döntés az ügyben.

(Kiemelt kép: Gulyás Balázs, a Magyar Kutatói Hálózat elnöke beszédet mond a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat új székházának ünnepélyes megnyitásán Budapesten 2025. március 14-én)