Az Akadémiai Dolgozók Fóruma osztott meg egy ábrát arról, hogy a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, a Nyelvtudományi Kutatóközpont és a Társadalomtudományi Kutatóközpont összesen húsz intézetének dolgozói a június 19-én tartott szavazásnál milyen arányban támogatták vagy ellenezték azt, hogy az intézményeket az ELTE-hez csatolják.
Mint írják, rövid idő állt rendelkezésre, de így is nagyarányú volt a részvétel, az érintett kutatóközpontok mintegy 1200 munkatársa közül több mint nyolcszázan nyilvánítottak véleményt, és túlnyomó többségben mindenhol ellenezték azt, hogy a HUN-REN-től átkerüljenek az egyetem égisze alá.
Az érintettek korábban úgy döntöttek, hogy első lépésként pénteken, a HUN-REN Alkotmány utcai székháza előtt demonstrációt tartanak, és átadják a tiltakozó petíciójukat. Mint írtuk, nem véletlen a helyszín- és időpontválasztás, mert péntek délután négy órakor ül össze a HUN-REN irányító testülete, amely kimondja a végső szót a Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont elszakításáról.
Forrásaink szerint azonban nagy a valószínűsége, hogy az irányító testület tagja nem mernek szembemenni a kormány elvárásaival, azaz hozzájárulnak az intézetek ELTE-nek való átadásához. Ennek az is lehet az oka, hogy a testület főleg természettudósokból áll, és több forrásra számíthatnak, ha a négy humán kutatóközpontot elcsatolják tőlük.
Kiemelt fotó: A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat új székháza Budapesten az ünnepélyes megnyitása napján, 2025. március 14-én.